Ha jön a karácsony, képtelen vagyok ellenállni a csábításnak, hogy elsőnek magamat ajándékozzam meg.
Tudom, hogy ez eléggé el nem ítélhető módon önzőségemről tesz tanubizonyságot, de olyan ritkán kedveskedek magamnak, hogy ilyenkor egyszerűen nem tudok másokra gondolni addig, amíg egy kicsit magamhoz jó nem vagyok.

Na, így történt, hogy lesz, ami lesz, megvettem a Szeretetkönyvet. Baromi sokba került,(3350 ft) most igazán nincs rá pénzünk, de hát ettől ajándék az ajándék, nem igaz?
Az úgy volt, hogy kinyitottam, beleolvastam, és úgy éreztem belepusztulok a sóvárgásba, ha nem vihetem magammal. És mert bármennyire is jó dolog sóvárogni, de belepusztulni épp semmi kedvem nem volt... szóval megvettem, no.
Máris többet olvastam belőle, mint amennyit fel bírok fogni, pedig semmi újat nem mond. Egyszerűen csak kimondja, amit mindig is tudtam. És persze ilyenkor első sorban azért üt meg a guta, hogy miért nem én írtam le ezeket.
Na, jó. Müller Péter hetven éves. Nekem még van egy kis időm hetvenig. Majd leírom én is. Olyan szemillásan. Mert erről nem lehet eleget beszélni.

Itt van pl a Herceg.
Mindent amit eddig tudtam, el kell felejtsek, ha nem akarom elveszíteni.
Már pedig nem akarom elveszíteni.
Pedig egy épkézláb érvem nincs amellett, hogy miért jó nekem, ha a Herceg van, és mégis.
Fontos lett nekem.
Én is fontos lehetek neki, mert a minap beültünk a kocsiba és egyszercsak felcsendült Mozart zenéje.
Pedig nem is mondja soha, hogy olvasná, amit írok.
Én csak írok, írok, mert az írástól leszek élő, erre kiderül, hogy olvassa.

"Ő az!" Azt mondja Müller Péter, ez a lényege a szerelemnek. A felismerés, hogy "Ő az"!
Hát ettől jobb magyarázatot én sem tudok.
Ő az! Csak érzem. Érzem, hogy ő az.
Persze nem tudnám megmondani, hogy ez mit jelent pontosan, de tény, hogy minden zavarodottságom, félelmem és vágyakozásom abból fakad, hogy ő az.

Most ebben a barátkozós időben meg akarta mutatni a kedvenc filmjét. Mondanom sem kell, a dolog nem úgy sült el, ahogy várta. Öreg hiba elvárni bármit is egy idegentől.
Mert hiszen idegenek vagyunk. Alig tudunk még valamit egymásról, csak ez a hülye "Ő az" felismerés űz a másik felé.
Szóval abban a filmben volt, hogy leesik a nyuszika a fáról, és így szól: a szerelem a madaraknak való.
Egyébként tetszett a film, csak nyomasztott. De szerintem az ilyen tipusú filmek csak azoknak tetszenek, akiket nyomasztanak. Akit nem nyomaszt, az meg sem érti.
Vagy csak más mint én.
Abból meg akad bőven.
Szóval, már ez a poén megérte volna.
A szerelem a madaraknak való.
Az olyannak, mint én. Aki tud repülni.
Csakhogy aki repülni tud, az nem szokott a földön járni.
Persze előfordul, hogy totyorászik az ember, mint a galabok, de az igazi valója a repülés.
Na, már most. Azt írja Müller Péter, hogy a szerelem is egy szerep. Meg házastársnak lenni is egy szerep. Meg anyának lenni is egy szerep. Meg hivatást találni és jól csinálni, az is egy szerep. És ezt mind egy embernek kellene eljátszani.
Kész csoda, ha ez valakinek sikerül.
Mert nem való minden szerep mindenkinek.
Van, aki feleség szerepre született, van aki szerelmes szerepre.

Azt hiszem, az lehet a baj, hogy az én életemből kimaradt a szerelmes szerep. Egészen két évvel ezelőttig.
 Mindig menekültem. Hol otthonról, hol egy rossz kapcsolatból. de most eljött az én időm. Már megengedhetem magamnak azt a luxust, hogy hallgassak a szívemre, és kövessem a hangot, ha így szól: Ő az. Ilyesmi úgysem történik meg gyakran.
Velem legalábbis nem.
Persze, tudom, most sokan azt mondják, hogy éppenséggel egyáltalán nem engedhetném meg magamnak.
Time's up. Lejárt az idő. Az ilyesmit nem most kellene megélni.

Mindegy. Rám talált a szerep. Vagy én találtam a szerepre, nem tudom, de ebben a szerelmes darabban sokkal jobban érzem magam, mint a feleség darabban.
Nem mondom, hogy ez a jobb szerep, csak épp ez sokkal jobban én vagyok.
Azt hittem, az ember mindig a másik felét keresi. Azt, akivel megéli a teljességet.
És talán nem is tévedtem.
De talán a teljesség is csak egy történet.
Egy történet az életünkben, aminek van eleje és vége.
De ezen kívül még annyi tanulnivaló van a szeretetről.
Mert a nagy igazságok mindig különböző történetekből születnek.
Egy eseményt sokféleképpen meg lehet magyarázni.
A történetek azonban magukért beszélnek.