| Küzdőtér |
|
|
|
| Fullextra.hu: BLOG, Napló! |
|
|
|
|
Történet vége Ideje:: 12-29-2006 @ 06:17 pm |
|
|
|
|
Szóval igen, a királyfi és a királylány találkozik. És megpróbálják, mert ezt kell tenniük, hiszen enélkül értelmetlen lenne a mese. Isten adta jó gyerek mind a kettő. Az egyik daliás és erős, a másik magas és karcsú. Barna hajuk van és kék-szürke szemük. Még öltözni is tudnak egymáshoz. Tartják a normákat, az illemet, a hagyományokat. Alapkérdésekben messzemenőleg egyetértenek. Céltudatos szemük előtt lebeg a gondtalan szép jövő. És telik az idő.. Csak múlik és múlik.. A tél tavaszba kel, a nyár őszbe fordul, és elmúlik egy félév, egy év, és elkezdődik a második. Minden mozdulatlan. Az élet alakul, ők állnak és kész. Ahogy kattog az óra, úgy homályosodik az alagút, és fátyolosodik cél. De fogják egymás kezét, mert a mesékben ez van megírva.
Aztán valamikor, egyébként egy keddi napon valamelyik felhúzza a szemöldökét, talán mégsem úgy haladnak a dolgok, ahogy az elképzelésének optimális. Mire a másik feje fölé a az animátor kérdőjeleket fest. Nem kettőt, egyszeriben hármat. Az első alkalom, hogy nem értik meg egymást. Az első alkalmat követi a második. A másodikat jó szokásszerűen a harmadik.
Alapkérdések maradnak nyitva, problémák sexszel elfedve, és a félelem csak gyűlik tiszta szívükben. A rettegés ecsetet farag kislábujjuk utolsó percéből, epéjük fekete vérével mocskolja lelküket. Már el is felejtették mi az, ami elindította őket a veszekedés viaszos lejtőén. Csak ordít, amaz hisztizik. Csak megsértődik, amaz sír. És már a sex sem kell, kell a kutya fülének, hagyjál már!
Az idő pedig belekezd az utolsó körbe. És amikor épp egy csütörtöki éjjel valami miatt delet üt az óra, a vihar felfeszíti az ablakkeretet. A szempillák kihullnak, a csontok zörögni kezdenek, a vér kásásan folyik ereikben. Elengedik egymás kezét.
Pár napig súlyos csend nyomja a mese boldog népének vállát. A két kis hős a világ két különböző pólusára húzódik vissza, az egyik az üveghegyre föl, a másik le a gödörbe, melyet a kurta farkú kismalac túrt.
Ahogy a csend meg a rettegés a tanácskozásukon megegyeztek, úgy vissza is bújtak kerek erdőbeli üregeikbe, a két fiatal szíve csöpögtetni kezdte a keserű nedvet. A folyókat mérgezték meg először. A halak elpusztultak, az erdő lakói szomjan döglöttek, a földet ellepték a baktériumok, a termés emésztőszagot árasztott, a haszonállatok veszettséget kaptak, az emberek hónalján öklömnyi kelések jelentek meg.
A lány a hét toronyból a negyedikben bújt meg, onnan tekintett le a kurta farkú kismalac gödrének bal oldalán ülő fiúra. Ahogy nézték egymást, rá kellett jönniük, hiába annyira jó gyerekek, hiába minden szerencse, békés jövő, és királyság.. Az a két tiszta szív annyi fájdalmat volt képes okozni első szárnypróbálgatásaik, és tapasztalataik során, hogy tényleg hiába a Hamupipőke, a Csipkerózsika és Hófehérke gyönyörű befejezése. Itt nem lesznek örömkönnyek, ahogy az utolsó oldalra érnek.
Itt sírás van, és tisztulás. És sajnálat és fájdalom. És tisztelet és együttérzés. Harag messze szállt, csak köszönet marad, hiszen mégiscsak volt annyi bátorsága mind a kettőnek, hogy belekezdjenek az első mondatba, amit a második követ, majd a harmadik, ahogy a tél tavaszba kel, a nyár őszbe fordul, és elmúlik egy félév, egy év, és elkezdődik a második.
A koronákat messze dobták, nem királylány, és nem királyfi. Felnőtt emberek immár, akik csak vállat vonva állnak, hogy „Szia!” és „Hogy vagy?”.
Vannak mesék, amik a felüknél érnek véget. Vannak emberek, akik belekezdenek, de nem tudják befejezni, nem azért mert képtelenek, vagy mert hiányosságok tátongnak szívükben. Nem.. Ők akkor is, mikor a mese egyre sötétebb tintával jegyezte fel a sorokat, szóval ők akkor is jó és tiszta emberek voltak. A legjobb tudásuk szerint próbáltak meg mindent.
Csak keserű tudomásul venni, hogy a lány élete is másik, és a fiú élete is egy másik könyvben folytatódik tovább.
Hát kívánjunk nekik sok szerencsét, és csak mondjuk ennyit:
Vége. |
|
|
|
|
Utoljára változtatva 12-29-2006 @ 06:26 pm
| Hozzászóló: Khama (Ideje: 12-29-2006 @ 07:18 pm)
Comment: Ibi, a Te koronás lánykád jól járt. Mert nem harminc gonosz év után jött rá hogy élhetetlen a mese, ami nem is mese, inkább egy rémálom.... Az a lány, aki éveken át azt hitte a mesében a rosszat jó követi majd, ma boldogan visel egy koronát. Miután sikerült kimásznia egy falka malac túrta mélységes gödörből, s álmai királyfia eléterítette az egész világot szőnyeg gyanánt.... Higyj. Magadban. Ölellek. |
|
|
|
|
| Hozzászóló: Failure (Ideje: 12-29-2006 @ 09:32 pm)
Comment: Sok szerencsét. |
|
|
|
|
| Hozzászóló: szemilla (Ideje: 12-29-2006 @ 10:49 pm)
Comment: azt mondhatom neked édes gyermekem, hogy bizony minden mese ott ér véget, ahol vége van. és hogy bizony attól, hogy a mese véget ér, a történet folytatódik. valahogy úgy, mint mikor filmet forgatnak. mikor vége van a forgatásnak, bizony vége van a csóknak is, amit addig mély átéléssel kellett adni... de majd jön új szerep, új film, és mindegy, hogy hiszed-e vagy sem, mert az élet újabb történeteket ír. sokkal jobbakat, mint amilyeneket az ember összetört szívvel el bírna képzelni. és egyszercsak visszanézed a régi filmjeidet, és hálát adsz érte, hogy nem tartott tovább, mert az idő véges. és a jó szerephez bizony előbb el kell játszani a kisebb szerepeket is. (gyönyörű vagy a fotókon! de tényleg... ) |
|
|
|
|
| Hozzászóló: Audrey (Ideje: 12-29-2006 @ 11:18 pm)
Comment: Ismerős a történet. Sokszor eljátszottam már a főszerepet.... Sajnos... :-(((( |
|
|
|
|
| Hozzászóló: kerlac (Ideje: 12-30-2006 @ 04:50 am)
Comment: Uni, szomorúság olvasni a meséd, de annnyira jól írtad meg, és oly bölcsességel, hogy szerintem csak optimista lehet tőle az ember. |
|
|
|
|
|
