Jó és normális. Két különböző fogalom. Mi az, hogy jó? Mi az, hogy normális? Mi a kettő közötti különbség? Van e átfedés a kettő között a politikában, illetve pontosabban a kultúrpolitikában? Ezek a kérdések merültek fel bennem, mikor először leírtam a címet. Megpróbálok válaszolni rájuk.

1. Szerintem a jó kultúrpolitikus lehet normális, de a normális kultúrpolitikus nem biztos, hogy egyben jó is. Magyarország politikusainak többsége a következő fontossági sorrendet tartja szem előtt. Én, aztán Magyarország. Először meggazdagodom, aztán foglalkozom az ország problémáival is. Ma ez a normális. Persze ezt így nyíltan kimondani, vagy leírni, olyan közhelyes és talán még naív is, de bizony igaz. Igen kevés olyan politikus van, akinek először a haza a fontos és csak utána saját maga. Pedig ez az alap. Innen indul ki minden. Első a haza. Aki ezt nem tartja be, az már nem lehet jó politikus, de normálisnak normális, mert ma a politikusok nagy része ennek él és ez számít normálisnak. Ez amolyan íratlan szabály.
" De mit ér a haza szerencsétlen sorsát könnyező szemmel csak távolról szemlélni? Orvosságot, orvosságot kell keresni! Midőn egyszerre öt-hat ház lángol a tűzvészben, szaladgálnak az emberek, a lángokba rohannak, hogy valakit a tűzből kiragadjanak, másrészök a tetőkre hág fel és vizet önt, Ismét mások az értékeket hordják ki a házból, ebben az időben senki sem gondol az alvásra vagy a gyomrára. E látvány éjjel-nappal szemem előtt forogván, lelkiismeretemet oly keservesen mardosta, hogy gyakran az álmot űzte el szememről, elmémet a tanulmányoktól elfordította, s minden gondolatomat arra összpontosította, hogyan segíthetnék hazám állapotán." - mondja Apáczai Csere János és igaza van.

2. Ma a kettészakadt országban különösen nehéz jó kultúrpolitikusnak lenni. Mert amit az egyik fél felterjeszt, javasol, a másik (legyen ez a javaslat akármilyen nemes és praktikus) csak azért is, dacból ellenzi. Ilyen hangulatban, hogy bármi teszel az egyik fél biztos lehurrog, nehéz jónak lenni. Pedig végre fel kéne ismerni, hogy az acsarkodás semmire nem vezet. A filmtörvény mutatta meg először, hogy igen össze lehet és kell fogni, mert úgy eredményesebbek lehetünk. Aztán a szoborállítási viták. Engem Wass Albert szoborállításával kapcsolatos nézeteltérések ábrándítottak ki végleg a jobb oldalból. Kiemeltek az irodalomból egy jeles írót, felépítettek köré egy ideológiát és az ő nevével hirdetik magukat. Szobrot állítani neki! De nem azért, hogy tisztelegjünk előtte, nem azért, hogy alázattal megkoszorúzzuk a szobrát, hanem azért, hogy a szoboravatón egy újabb pártgyűlést tartsunk. Úgy mint anno… A másik oldal pedig természetesen tiltakozik, ürügyként elmondva az írót mindenféle háborús bűnösnek (annak ellenére, hogy az Egyesült Államok már letisztázta a vádjait), mert nem akarja az ellenzéket ilyen előnyhöz juttatni most a választások előtt. És mindkét párt fittyet hány arra, hogy a világirodalom egyik legnagyobb írójával "sakkozik". Ezt a példát azért írtam le, mert itt látszik, hogy ma hol tartunk. Senki nem képes túltekinteni, átlátni a dolgokon, lekötik magukat az egymással való acsarkodással. Ilyen körülmények között nem csak jónak, de (saját definícióm szerint) normális kultúrpolitikusnak is nehéz lenni.

 Mégis bíztató számomra -és ezzel szeretném lezárni gondolataimat a témáról- Hiller István nemzeti kulturális örökség miniszterének véleménye a kultúrpolitikáról: "Én nem beszélek kultúrpolitikáról és nem használom a kultúrpolitika kifejezést. Az én fejemben a kultúrpolitika a politikának az a fajtája, amelyik utat tör magának, tudniillik hogy a politikát beviszi a kultúrába. Kulturális politikáról kívánok beszélni, ez az én fejemben más. A keretek meghúzása. Koordináció, partnerség, a financiális lehetőségek megteremtése. Ebben az értelemben a politika az én fejemben az esélyteremtés eszköze. No, ebből a fajta politikából, az esélyteremtő politikából többet szeretnék és többet kívánok vinni. Azt gondolom, hogy az elmúlt durván másfél évtizedben hol intenzívebben, hol kevésbé intenzíven a politika sok területre kitette a behajtani tilos táblát a kultúra területein. Én ezeket a behajtani tilos táblákat meg kívánom erősíteni, és ott, amely területeken úgy gondolom, hogy még túlságosan erősen jelen van, ott ki fogom tenni. A félreértések elkerülése végett, most ebben a kontextusban, amikor politikáról beszélek, kimondottan pártpolitikát értek alatta."