Hétköznapi bosszúságaim
Ma reggel a Kicsi belelépett egy kutyagumiba. Persze ez csak az autóban derült ki, óvodába menet. Fájt a hasa (tejszínhabot evett hajnal fél 6-kor, hiába kínáltam mást - nem volt hajlandó alkut kötni! Ennek folyamodványa volt a hasfájás..) ezért felhúzta a lábacskáit, rátéve a sarkát a gyerekülésére... A Nagy közölte, hogy büdös van, én meg észrevettem, hogy ez nem más mint... Mit csináljunk? A Budaörsi úton rászóltunk, hogy legyen szíves felemelt és szétvetett lábbal próbáljon létezni, és lehúzott ablakokkal tűztünk az oviba. Mikor bonyolultan kiszálltunk megsétáltattam a pocsolyákban (csodálkozott is), azután az oviban lemostam fertőtlenítős szerrel a gyerek cipőjének a talpát - ami persze jól rovátkolt! Élmény volt. Mikor este hazaértünk, soron és renden kívül kimoshattam a gyerekülés huzatát (a negyedéves mosásra már úgyis megérett) - de akkor is bosszankodtam, mert ismét belelépett! Komolyan ez a halálom! Nekünk nincs kutyánk, se semmilyen állatunk (ide már nem fér!) de mindíg agyrohamot kapok a szétszórt kutyaürülékektől. Én összesen 3 embert ismerek, aki összeszedi a kutyája után a piszkát - pedig ahol lakunk nem három embernek van kutyája. Hála istennek feltalálták már a kutyáknak való parkokat, de nem mindenki használja.
NEM VAGYOK KUTYAELLENES! Igaz és tartok tőlük, régebben kifejezetten féltem is, de aki szeretne kutyával együtt élni, hát tegye. De kérdés: ők nem lépnek bele? Akkor mit tesznek? Ahol lakunk van egy homokozó előttünk - mi csináltuk gyerekes szülők, évente hozunk bele új homokot is. A kutyások pedig egyenesen támadásnak veszik, ha rájuk szólunk, hogy a kutyájukat ne a mi homokunkba pisiltessék... Sőt, az ovinál volt amikor odaszóltam egy férfinek, hogy legalább ne a betonra - menjenek a fűre, vagy odébb ahol nem járkálnak az emberek, gyerekek - mert mindenki belelép. Válasz: mit szólok bele? Hát azt,hogy itt naponta jár több száz ember mivel egymás után van az iskola, óvoda és a bölcsöde. Szerintem ő sem szeretné takarítani a cipőjét...
Házunk tája...
Mostanában szelektálunk, variálunk. Ezért már nem lehet közlekedni - csak egy helyen létezni. Mivel életterünk nem túl nagy (négyünknek 52 m2) ezért ötletes megoldásokkal kísérletezem - magyarul tárolóhely tárolóhely hátán! Pl: a fürdőszobaajtóra (belülre) tettem egy nagy zsebes tartót abban tartjuk a wc papírokat (ott van a wc is - a fürdőben, nem a tárolóban!), a hajkeféket, a hajgumikat stb. Egyszóval igyekszem mindennek megtalálni a helyét, mert különben mindent elönt a káosz.
A káosz állandósult!
Az úgy kezdődött, hogy a karácsonyi díszítésből itt maradt egy nagy doboz, amiben az égők vannak. Az előszobai padon pihen - majd lemegy a pincébe. Aztán a Nagynak vettünk egy új ágyat (szíve szerelmét - kovácsoltvas haláli romantikus ágy!), amiért a Kicsinek szétszedtük az ágyát, enyhén átvariáltuk a szobájukat és ezért a szétszedett ágy darabjaiban szintén az előszobát díszíti. Ezen kívül a lányok szobájából kikerült a hatalmas barbie ház, ami a bejárati ajtó mellett kapott helyet. Hozzánk már bejönni sem lehet! - nyöszörögtem, de a párom megnyugtatott, hogy az ágyat pik-pak eladja - a pincejáratról pedig hallgatott. Azóta újból szelektáltam, és némi régi ágynemű, törölközö, sosem használt terítők és randa műszálas szalvétákat összekészítettem egy nagy zsákkal egy szeretetszolgálatnak. Utána készült még egy zsák a nem használt játékoknak. Azok is az előszobában.
Számoljunk! Az előszobánkban (szoba! baromi nagyképű vagyok!) "békeidőben" van egy kis komód (tele sok kacattal), egy pad (az aljába tehetők a cipők!) és a fogas a falon. Ja, van még 3 kép és egy szép gyertyaállvány is ami a helyiség antikolt stílusával teljesen megegyezik. Ja, mielőtt elfelejtem - van még egy nehéz kerámia esernyőtartó is - benne 3 szál mű napraforgó - párom kapta anyukájától a szülinapjára. (Ez komoly!!! Anyósom ötleteit nehéz űberelni, de ez még semmi. Volt már wcpapírból torta is ... - de erről máskor)
Szerintem ennyi bőven elég.
Most még meg van fejelve ez mindenféle méretű és vastagságú fenyőléccel (az ágy darabjai), a padon egy nagy dobozzal, rajta két nagy műanyag zsákkal. A csizmákba csak ordítva lehet hasraesni, és örülsz ha kikerülöd a duzzadó kabátok bosszúját a sötétben (mert tuti neki mész). Ha kinyitod a bejárati ajtót, csak oldalazva mehetsz ki a baromi nagy barbie ház miatt... Mit mondjak a reggeleinkről? Tudom, hogy mindenkinek kész káosz az élete, de higgyétek el, az előszobában tetőződik...
Hogy el ne felejtsem, a Nagy kapott egy új széket is az íróasztalához. Ugyanis a régit ami fekete és anyaggal van borítva, gondosan összekente mindenféle festékkel, ragasztóval, a bánat tudja mi van rajta - nem jön le, ki. Ezért most kapott egy olcsó műanyagból készült széket. Ugye kijött az asztala elől a másik. Nos, hol van? Hát itt - a nappali - háló - dolgozó - örjöngő - tévéző szobánkban. Csak kerülgetjük, tologatjuk. Abban a szobában, ahol az is rendetlenségnek számít, ha nyitva van a szárító (mert bizony szoktam mosni).
Mindíg azt mondják a családtagjaim, hogy ez nem egy galéria, ahol stokiban kell állnia mindennek - de szerintem ez már mindennek a teteje! Arról nem is beszélve, hogy általában egy héten 3-4 alkalommal kb 1 óra amíg mindent visszarakok a helyére. A szemeteket kidobom (a használt papírzsebkendőktől gutaütést kapok), a szétszórt ceruzákat beledobálom a köcsögökbe, a használt poharakat kiszállítom a konyhába, a játékokat a leg lehetetlenebb helyekről (fürdő, kamra, konyhaasztal, fogas, ablakpárkány!) a számtalan kis és nagy játéktárolókba, a kenőcsök, dezodorok, hajhabokat a fürdőbe és még sorolhatnám.
Ilyenkor mindíg arra gondolok, hogy örüljek, hogy vannak. Mármint családtagjaim.
De ezekkel a hétköznapi bosszúságokkal teljesen elveszítem a kedvem... Most viszont hogy kiírtam magamból, mehetek egy újabb körre, hiszen lefekevési idő van!
Pá... talán holnap!
