| Küzdőtér |
|
|
|
| Fullextra.hu: BLOG, Napló! |
|
|
|
|
Egy félbemaradt beszélgetés margójára Ideje:: 02-11-2007 @ 09:00 am |
|
|
|
|
Vitatkoztam Skorpioval, hogy az ember nincs egyedül, pedig épp előző este úgy fojtogatott a magány, hogy alig kaptam levegőt.
Persze könnyen nagy a szám, mikor jó helyen, jó emberek között vagyok.
Talán magamat győzködtem, hogy az egyedül lét, csak része az egésznek. Vagyis része önmagamnak.
De ma reggel bevillant valami, és azt hiszem, már kezdem érteni!
Az egészet, csak én magam ismerhetem.
Vagy talán pontosabb: az egészet, vagyis önmagamat, csak én láthatom.
Akkor, mikor egyedül vagyok.
Figyelek befelé, és láthatom kivé lettem.
Másoknak csak részeket mutatok meg önmagamból. Azt hiszem, erre mondta Skorpio, hogy szerepet játszok.
Igen. Szerepekből szövődik az egész ember.
Pedig milyen jó is lenne, ha valaki egészen látna, milyen jó is lenne, ha látva látna...
...s lennék valakié...
lennék valakié....
Szóval azt hiszem, ezt nem tudtam tegnap megfogalmazni.
Hogy a bujócskát ránk kényszeríti a világ, és csak azért játszuk el a szerepünket, mert nincs hatalmunkban egészében megmutatkozni.
|
|
|
|
|
Utoljára változtatva 02-12-2007 @ 04:55 pm
| Hozzászóló: Breitkopf (Ideje: 02-11-2007 @ 02:39 pm)
Comment: Megintcsak azt tudom mondani, hgoy szerintem ez a könnyebbik út, és a magunk nyugtatására mondjuk, hogy nem engedtetik meg, nincs rá lehetőség.
Ezzel le is van tudva - mrá ami a megoldás részét illeti- , aztán az ember ezek után ottmarad a problémájával...nem-nem, nem engedjük. |
|
|
|
|
| Hozzászóló: szemilla (Ideje: 02-11-2007 @ 07:15 pm)
Comment: Tudod: van az az okosság, hogy változtass azon, amin tudsz, fogadd el azt, amin változtatni nem lehet, és tudj a kettő között különbséget tenni... szerintem, marad éppen elég dolog, amin változtatni lehet (és egyébként sincs könnyebbik út, csak út van, amin lassabban, vagy gyorsabban végig kell menned.) |
|
|
|
|
| Hozzászóló: LunaPiena (Ideje: 02-12-2007 @ 08:09 am)
Comment: Mind játszunk, ez biztos. Van, akire már ránőtt a jelmez, ők elvesztek végleg. Mi talán még tudunk szerepet váltani, és egy olyan darabban játszani, ahol nincs magány... |
|
|
|
|
| Hozzászóló: 102 (Ideje: 02-12-2007 @ 09:54 am)
Comment: én azért nem vagyok bizonyos ebben az állandó játékban, söt... de nem ezért jöttem, hanem, hogy azt írjam, milyen jó, hogy leülhettünk a talin és válthattunk negyven-ötven majdnem semleges mondatot, és tíz-tizenkettö egyáltalán nem semlegeset... cupp és cupp, százketteske |
|
|
|
|
| Hozzászóló: Eroica (Ideje: 02-12-2007 @ 06:45 pm)
Comment: Jó kis eszmecsere volt az, de folytatódott az előadás. Tovább játszottuk a szerepeket. Puszillak: Erika |
|
|
|
|
| Hozzászóló: wanderer75 (Ideje: 02-13-2007 @ 10:56 am)
Comment: Kívánom találd meg, akinek igazán megmutathatod magad!! |
|
|
|
|
| Hozzászóló: blue (Ideje: 02-13-2007 @ 08:01 pm)
Comment: Szemi, az már nagyon jó, ha látod önmagad belül, az a baj, ha nem látod. Jelenleg én önmagamat egy fekete lyuknak látom. ölellek: gaby |
|
|
|
|
| Hozzászóló: aranytk (Ideje: 02-20-2007 @ 08:22 pm)
Comment: Jaj, Szemi! Annyira megmozgattál megint. Olyan nehéz sokszor megértenünk azt is, hogy amit láttatni szeretnénk magunkból, azt lehet, hogy csak mi látjuk... vagy csak azok, akik igazán közel kerülnek hozzánk. Akik képesek meglátni. Aztán persze van olyan is, amikor különböző képrészleteinket próbáljuk magunkban összerakni, és még nekünk is zavaros olykor. Hiszen van, amikor a belső nyugtalanság ül az arcunkra, s az adja a szánkba a szavakat, van, amikor egy-egy bosszúság, vagy mélységes bánat, vagy éppen a boldog pillanatok... ezernyi szituáció, amiben más és más arcunk mutatkozik, viszont azt az Egészet, talán tényleg csak mi vagyunk képesek látni. Pedig néha olyan jó volna kézbe venni és átadni, hogy "Látod? Ez vagyok én. A hibáimmal, a gyengeségeimmel, az erényeimmel..." Mert tökéletlenül is tökéletesek vagyunk, azt hiszem, hiszen egészet alkotunk. A legjobban az fáj, ha pont az nem lát minket, akinek meg szeretnénk mutatni magunkat. Aztán lehet, hogy ezért el is rekesztünk később magunkból részeket. A legféltettebbeket. Szerepek... hmm... nem is tudom... talán csak az elvárások arcai. A szerep szó nekem kicsit mesterkélt. És azért én még szeretnék hinni abban, hogy ebben a sarkított értelemben kevesekre illeszthető ez a jelző. Mondom én, hogy megmozgattál... :)))) Jó volt olvasni Téged! |
|
|
|
|
| Hozzászóló: dreamdance (Ideje: 02-28-2007 @ 10:52 pm)
Comment: Egyszer azt olvastam, hogy az ember sohasem lehet csupán önmaga; egy egyén kombinációja azoknak az embereknek, akikkel már dolga volt az életben. Szerintem sokan játszanak szerepet, de sokan kénytelenek felvenni egy-egy "jelmezt" mások elvárásai miatt...milyen jó is lenne, ha senki nem lehetne ránk olyan nagy hatással...mindig, minden élethelyzetben az ösztönös énünket tudnánk mutatni, ami igazán belülről jön. Sőt, ma már az okos ember is szerepet játszik, hogy jó élete legyen. A bölcs és jó értékmérőkkel rendelkező ember viszont nem hajlandó senki miatt meghunyászkodni és nem hajlandó semmilyen jelmezbe belebújni. Tapasztalatom szerint csak kevesen bátrak ennyire.
Szerintem egyébként az a lényeg, hogy mi tudjuk önmagunkról: amit teszünk azt nem a szerepünk, hanem a szívünk diktálja. |
|
|
|
|
|
