Isteni volt ma délelőtt 11-ig lustizni! Már hónapok óta nem volt rá példa, hogy 8-nál később keltem volna fel, attól függetlenül, hogy milyen nap volt. Másik nagy örömöm: jövőhét végén hazautazok a családomhoz!!!! És ráadásul velem fog jönni Zsolt is!!!!!!!! :))))
Furcsa érzés most újra vele lenni...nagyon jó, de furcsa...nem találok megfelelő szavakat. Kicsit egyébként lelkiismeret furdalásom van, mert úgy érzem, mintha itt kibeszélném őt...:$ Nem tudom szabad-e ilyet tennem...de azthiszem jobb, ha itt írom ki magamból a kétségeimet, mintha a barátaimnak fejteném ki, mivel úgysem tudom tökéletesen megfogalmazni és úgyis mindenki csak félreértené.

Szóval: az egy tény, hogy nagyon szeretem Zsoltot. Szerelmes vagyok! DE! Annyi minden kavarog bennem vele kapcsolatban. Nem tudom, hogy vissza tudom-e állítani azt a maximális bizalmat, amit még a kezdetek kezdetén éreztünk egymás iránt? Abban sem vagyok biztos egyébként, hogy ő megbízik bennem 100%-osan. Dehát ezt el sem várhatom, addig, amíg én sem érzek úgy. A táncos csajok, akik végignézték a próbák alatt az újabb egymásra találásunkat, meg vannak róla győződve, hogy most ez más lesz, mint annak idején. (Mivel szegényeknek már akkor is volt szerencséjük végignézni kisebb argentín szappanoperába illő történetünket.) Én is teljesen másnak érzek mindent...lehet, hogy túlságosan is másnak...mintha nem is azzal a férfival élnék együtt, mint anno. Annyira idilli most minden, hogy az már aggasztó...ez most biztos nagyon beteg hatást kelt, de az én életemre soha nem volt jellemző az ekkora harmónia. Mindig volt egy csavar életem történeteinek minden szálában. Azt mondják a lányok, hogy most tényleg csak dőljek hátra és élvezzem, hogy rendben mennek a dolgok, amíg még megtehetem, mert ki tudja mit hoz a holnap...teljes mértékben igazuk van, de egyszerűen nem merek így tenni...
Voltunk Zsolti anyukájához tegnap. Egy tünemény az a nő. Annyira őszintén örült nekem...szinte megkönnyezte...nem is csodálom: a fia 33 éves és még se felesége, se gyereke...minden anya rémálma. Ezen oknál fogva végülis nem meglepő, hogy örült nekem...vagyis lehet hogy nem kimondottan nekem, hanem magának a ténynek, hogy a fia mellet egy a szülés képességével megáldott emberi egyed lépked be a kapun...ki tudja? Mindenesetre én szeretem "az anyósomat".

A fia meg remélhetőleg nemsokára hazaér, mert neki ma is volt egy előadása...hmm...jövőhéttől megint nagyon kevés estét tudunk majd együtt tölteni a különböző jelenéseink miatt. Nappal meg egyikünk sincs itthon...Nagyon úgy néz ki, visszaáll az a rendszer, ami régen volt és akkor szerintem minden kiderül...meglátjuk, hogy fogjuk bírni egymás nélkül/egymással...