-Mit szólnál, ha kimennénk Görömbölyre?-kérdezte apa. Görömbölyre? Eszembe jutotta gazos telek, a romos hétvégi ház. Eldugott kis utca a város kitaszított részén.

-Nincs kedvem-válaszoltam.

-Kár. Elmehettünk volna a lovardába.Tudod, ami ott van a hegy tetején. Jociék kiköltözették a lovaikat. A múltkor bent volt az üzletben, akkor mesélte. A felesége gyereket vár és felfüggeszettte a lovaglást. Az állatokat azonban mozgatni kell. Joci nem bír csak eggyel. Azt mondta, ha van kedved vigyelek ki. De ha nem akarsz...

-Dehogy nem!-vágtam közbe. Nem lovagoltam azóta, hogy eladtuk Táncost. Gondolatban minden nap megsirattam.Nyeregbe születtem. Azóta, hogy kimondtam, hogy paci, hogy a kedvenc mesémmé az Én pici pónim-at választottam, azóta, hogy könyörögtem apának vigyen ki a Sárga csikóba, azóta, hogy megláttam Táncost, és Gabi bácsi azt mondta ingyen odaadja, ha a szüleim beleegyeznek. Sőt! Még jóval ezek előtt, hiszen a magyar ember lóra születik. És azóta is, azóta, hogy nincs meg Táncos, azóta, hogy el kellett adni és én szomorúságomban kerültem a lovasiskolát, azóta is csak nyeregbe vágyom.

...És tudjátok, Görömböly gyönyörű hely. A nap búcsút intett a világnak az arcomon, a szél belekapaszkodott a hajamba. Távol a város zajától, nem volt más, csak a természet, a ló és én. Görömböly csodálatos hely. Joci bácsi megigérte, hogy hetente kijárhatok.