avagy a generáció szakadék nagysága egyenesen arányos az informatikai hiányosságok nagyságával

Szitu a következő: ismét korrepetálnom kell anyut számítógépes ismeretekből. Munkahelyén kitalálták, hogy ECDL vizsgát kell tenni a dolgozóknak. Tartottak nekik összesen két (!) előadást modulonként, a harmadik után pedig egyből vizsgáztatják őket. Wow! Éljenek a hiper-gyorstalpaló tanfolyamok!

Ezúttal az Excel van soron, amely hallatán már égnek áll az összes szál hajam, mert hogyan lehetne egy ilyen sokoldalú programot egyetlen este alatt elmagyarázni? A válasz egyszerű: sehogy. Na persze engem azért teremtettek a világra, hogy újra és újra megkíséreljem a lehetetlent. Hajrá! Leülünk a gép elé. Reménykedem, hogy azért az olyan alapokat, mint az egér kezelése anyu már valamennyire elsajátította. Na! Egész ügyesen kezeli, de azért még vannak hiányosságai (nem tudja, mikor kell egyszer vagy kétszer kattintani, a finom mozdulatokra még képtelen vele) Első feladat: csináljunk a táblázathoz diagramot. Anyu profin kijelöli a táblázatot, majd rányomok a diagram ikonra. Nem, nem jézus, anyu ez oszlopdiagram. Ide beírni a neveket, ide a címet stb. Nem, most nem csinálunk robbantott kördiagramot. Cseréljünk meg két oszlopot a diagramon: na most figyelj: bal gombbal kijelölsz, majd jobb gomb és kivágás. Aztán megint bal gomb, ahova tenni akarod, jobb gomb és kivágott cella beszúrása. És jééé, működik! Egy-két magyarázat, nagy-nagy pislogások és máris jöhet a következő feladat.

Hát ez azért már bonyolultabb, mert nem pársoros, egyoldalas táblázatról van szó, hanem egy kétszáz soros adathalmazról: vizsgálati eredményekről. Itt elkezdődnek a gondok. Jelöljük ki az első oszlop celláit. Anyu lehúzza az egeret, majd értetlenül néz a lap alján az egyetlen kijelölt cellára. Anyu, ne engedd el az egérgombot a lap alján. Még egyszer. Ugyanaz. Anyu, elengedted az egeret. De igen, elvetted a jobb kezed mutatóujját a bal egérgombról. Még egyszer. Anyu megragadja hát az egeret és „adjunk neki” jelszóval húzni kezdi. Aztán nagyra nyílt szemekkel nézni a képernyőt, amely most olyan, mint amikor hiba volt a TV adásban, hullámzik és burjánzik a kép, a görgetősávban a csúszka egyre vékonyodik …és vékonyodik…és vékonyodik… Anyu, na, most engedd el, hallod? A harminckettőezredik sornál jársz, anyuuu! Mondom engedd el. Hogy honnan tudom, hogy hányadik? Ott bal oldalt a szürke cellákban az ott a sorszám… Állj! Végre. Hogyan lehet visszajelölni? Majd én… Megfogom hát  szegény cincogót és várok vagy fél percet, mire alulról fölfelé visszajutok az első kétszáz sorhoz és megszüntetem a kijelölést. Nnnna. Nagyszerű.

Akkor most jönnek a képletek. Ez már azért tényleg bonyolult. A cellába mindig egyenlőségjellel kell kezdeni, ha számoltatni akarsz. Anyu közli, hogy ők pluszjelet tanultak. Nézek egyet, nekem ez új, de legyen. Én egyenlőségjellel tanultam. Anyu köti az ebet a karóhoz, hogy ő marad a plusznál, mert az egyenlőségjelet nem tudja előhozni. Anyu, Shift - tudod, mint a gépelésnél a nagybetű - és 7-es. Nem, nem tudja. A pluszjel meg rajta van a numerikus billentyűzeten. Jó, legyen. Miközben gépelgeti a képleteket, én pedig az egyszerűbb függvényeket magyaráznám, azért történnek kisebb malőrök. Pl. cellamásolásnál. Anyu, ne cipeld sehova azt a cellát. Másolni kell, nem áthelyezni. Hallod? Tedd vissza a helyére! Anyu ekkor már önfeledten röhög, és látszik rajta, hogy baromira tetszik neki a dolog, megsétáltatja a nyomorult cellát a fél oldalon át. Mint amikor a szövegszerkesztés modulban a rajzolásnál pislogtatta nekem az oválist (föl-lehúzogatta az egeret, rángatva ezzel a még alakulóban levő, körnek indult szerencsétlenül lapos alakzatot). Legalább ő jól érzi magát. Én már kevésbé, még a felét se vettük át a dolgoknak.

Na, végül a HA függvény teszi be a kaput, amikor is szöveget kell megjelentetni igaz és hamis eredmény esetén. Mivel itt idézőjelet kell használni (ami ugye Shift és 2-es) már kétségbeesik a tanuló, hát még akkor, mikor egy oly bonyolult matematikai állítást kell a fölső sorba bepötyögni, hogy >2. Mert ez már nem is Shift! Hanem az AltGr billentyű és az Y egyidejű lenyomásával történik. Na, itt vége a mutatványnak. Ő ezt nem tudja, nem is akarja, majd a tanár segít vagy úgyis mindenki meg bukik. Ennyiben maradunk és pedig gondolatban bocsánatot kérek hőn szeretetett kedvenc programomtól. Ő igazán nem tehet róla.