Először meg is voltam ijedve, mert a meghirdetett időpontra mindössze ketten jelentünk meg azzal az osztálytársammal, akivel jelenleg egy városban lakunk. Aztán, miután felmentünk az étterembe, kezdtek szállingózni a többiek is.

Volt, aki semmit sem változott. Ugyanaz az arc, ugyanaz a mentalitás. Három ember arcáról sugárzott a harmónia. Az egyikből középiskolai tanár, a másikból környezetvédelmi szakember, a harmadikból mérnök lett. Rajtuk látszott, hogy a helyükön vannak.

Élénken beszélgettünk, csak az volt a zavaró, hogy a sarokban a zenész meglehetősen hangosan énekelt. Az osztályfőnökünk sajnos családi okok miatt nem tudott eljönni, de küldte az osztálynaplót és egy levelet is mellékelt hozzá. Ebben azt írta, mindenki írja be a naplóba diplomái, cégei, gyermekei számát, valamint gépkocsija márkáját. No, ezen alaposan fenn is akadtam. Azt még megértem, hogy az előbbiek fontosak, hiszen a diplomákon és a tanítványok karrierjén tudja egy tanár lemérni munkája eredményességét, no de mi köze a gépkocsik márkájához? El is kezdtünk viccelődni középiskolai barátnőmmel, hogy ne írjuk-e a napló végére, hogyan sikerült a nászéjszaka és hetente hányszor...?

Azt szeretem ebben a közösségben, hogy 5-10 év után is ugyanott tudjuk a beszélgetést folytatni, ahol abbahagytuk. Mintha örökké ismertük volna egymást és összetartoznánk. Diplomát mindössze 4-en nem szereztünk, és csak én voltam jelen, aki csak érettségizett. Ennek ellenére nem volt kisebbségi érzésem. Én ugyan más utat választottam, mint ők, de nem biztos, hogy rosszabbat. Általában azok nem jöttek el - sejtésem szerint - aki nem voltak elégedettek eddig elért eredményeikkel. Az osztálytársaimnak nagyon tetszett, hogy nekem ekkora családom van, pont azok érdeklődtek a legbuzgóbban, akikről nem is gondoltam volna. Az egyikük még azt is megkérdezte, nem adom-e kölcsön valamelyik gyereket.

Sokáig beszélgettünk, már eléggé kinéztek az étteremből minket, mire elindultunk haza. A barátnőmmel még vártunk negyedórát Apura, aki hazavitt minket. A fiúk zöme még elment szórakozni. Nagyon jólesett, hogy egyikőjük felajánlotta, vigyáz ránk, amíg nem jön értünk a kocsi.