A szöszke fiúcska nem volt több, mint öt éves. Az óvodai szünidőt nagymamájánál töltötte, hol nagy szabadság adatott
számára. 

Mint városi gyermek, csodálkozó tekintettel nézett a fővárostól távoli élet szépségeire.  A teret,  itt az utca jelentette, ez volt a játékok színhelye. Az utca végében a bevetett földek húzodtak.

A  ringó búzatáblák aranyló színe, a kalászok között megbújó
pipacsok, mint a tábla díszei, együtt ringtak a kalásszal.

Hatalmas zsíroskenyérrel a kezében, a másikban egy termetes újhagymával, az utca porát csöppnyi lábával felkavarta.
Élvezte a mezítlábas életet, örömmel ugrott bele egy-egy elejtett
tehénke üzenetébe.
Szaladt a barátaihoz, akik már várták egy újabb csíntevés ötletével.
Tetszett az ötlet a szöszkének, mert olyan huncutságokat eszeltek ki, amit a városi életben nem lehetett.

A szereposztás megtörtént. Voltak egy páran, de mind nagyobbacska fiúk. Ő a legkissebb, felnézett az idősebbekre, és
vakon teljesítette kérésüket, nem mérlegelve, hogy mi lehet ennek a vége.

A terv az volt, hogy az egyik kert kerítésének tövében szépen katonásan sorakozó újhagyma sorokat meg kellene dézsmálni.
A ház gazdája nem volt otthon, úgyhogy szabad volt porta.
Csak egy baj volt, hogy a kerítés szövése nem engedte a nagyobbacska kezek behatolását.

A rangidős szereposztást módosított. Eddig a szöszke a megfigyelő szerepét töltötte be, de a helyzet úgy hozta, hogy főszerephez juttatták. Büszkén vállalta, mert úgy gondolta, hogy
őt is a kis csapat befogadja, ha bizonyít.

-Hé öcsi, a te kezed befér, húzzad sorba a hagymákat, majd
  mi örködünk...

volt az utasítás.

Csöppnyi keze fürgén járt, pedig a lopást még sosem próbálta. Amint gyűlt a zsákmány a többiek kaján  vigyorral ették a frissen illatozó hagymát, csak úgy minden nélkül.

Sajnos a csínytevésnek vége szakadt, mert megérkezett a
gazda. A kis hagymatolvaj kicsi markában egy csokorra való
hagyma megakadályozta, hogy kíhúzza kicsiny kezét a kerítés fonatán. El nem engedte, úgy markolta, de látta a fenyegető
veszélyt, és nem futott társai után.

A többiek hangos kacagással elfutottak, és ő ott maradt, hagymáival megszégyenülve, szemlesütve várta a folytatást.

Kis hagymatolvaj, volt a név mivel a ház ura illette, és fülönfogva
hazacipelte a nagyanyai házhoz.

Sokáig emlékeztek az utcabéliek a szöszke esetére, s mondta is
mindenki: Kuluszka a hagymatolvaj.

Kuluszka azóta már meglett ember, de a hagymát most is szereti.