Apám, mibe keveredtem már megint???? Amint jöttem dolgozni, flörtöltem az utcán, vagyis elfogadtam egy kedves bókot. Igen, ám, de a pasi aztán visszafordult, és futott utánam. Megálltam, gondoltam bevárom. Beszélgetni kezdtünk. Mondtam itt dolgozom, jöjjön be. Jött is. Csak mondta, hogy hazamegy letusol, majd átöltözik, 1 óra múlva itt lesz. Hát én vártam szívrepesve! Nem telt bele egy félóra, jött is. Valami ősrégi suhogós vihardzsekit vett föl, pedig a nap hétágra süt! Mindjárt csókolt, meg ölelt, ami egyébként rámfér, mivel ha 10 évente megfogja egy pasi a kezem, az nálam nagy dolog ... Dehát gondoltam, mégis először beszélgessünk, úgyhogy leültettem hátul a kávézóban. De ott is csak tovább ölelt, és nemigazán volt közös témánk. Azonkívül, hogy ha "megszeressük" egymást akkor mi lesz, nem igazán tudtam belőle mást kihúzni. Kezdtem magam kényelmetlenül érezni, én aki mindig azt hangoztatom, hogy nem hiszek a kulturális és (egyéb) különbségekben ... most úgy éreztem, nem tudnék valakivel együttélni, aki azt mondja "megszeressük" ...
De gondolom, nem is ez az igazi baj. Nekem mindig minden kapcsolatban az a vágyam, legyan az pasi, barátnő, akárki, hogy valamit intellektuálisan adjak és kapjak. Mért is születtem Vízöntőnek??
Szerencsére úgy tűnt, megértette, mikor mondtam neki, hogy szerintem nem illünk össze, és arra kérem menjen el; azonnal elhúzott...