Szivárványlánynak öltözött.
Persze, nem nagy ügy. Már régóta szivárványlányként öltözik. Piros-narancs-sárga-kék-zöld a táskája, a sapkája, a pulcsija, most még a zoknija is. Bocsánat. A lábszárvédője. A szoknyájára rávarta a régi plüs játékait: egy macit, a lába között egy kutyafejjel, egy majmot a fenekére, és a felhúzhatós bohócot oldalra.
Iszonyú büszke voltam rá: ez az ÉN lányom! Hihetetlen, milyen kreatív! Még én is elcsodálkozom rajta.
Mikor kitettem az iskola előtt, még mosolyogtam is egy nagyot! Akárhogy is: ő a legeredetibb, a legragyogobb, a legkedvesebb... ő a legszebb!

Aztán hirtelen összeszorított valami ott bent, éreztem, hogy most kiszáll, még hazajön, de aztán már elszáll, és ki tudja mikor jön haza...
Felnőtt.
És ettől sírni kezdtem.