Egy hónapja írtam utoljára...nincs semmi új...legalábbis a lelkemben nincs...egyébként történt sokminden...
De már legalább nem hibáztatok senkit. Sikerült elhitetnem magammal, hogy ha mindent jól csináltam volna, akkor ez az egész nem így zárult volna...pontosabban még le sem lenne zárva.

Sikerült megtörni a nagy csendet is, ami köztem és Zsolt közt uralkodott. Tanulságos beszélgetéseket éltem meg, amik nagyon fájdalmasak voltak. Azzal már sikerült megbékélnem, hogy akármilyen rossz is most, majd az idő...... Csak az a baj, hogy újabban (eddig nem tapasztalt) testi tüneteket produkáltam a hét elején. Mikor megtörtént, rögtön "megráztam magam" és eldöntöttem, hogy ezt nem tehetem. Nem ilyen fából faragtak engem! Az egészségemmel nem játszhatok...már csak az hiányozna, ha még ezt is elveszteném...rajtam múlik ez is...tudom...nincs is baj, mióta eldöntöttem...
Kár, hogy más ügyeket nem lehet így eldönteni...

Csupa kétség most minden. De már legalább van elég erőm ahhoz, hogy ne mutassam...kiírni viszont jó...mégha csak így vázlatosan is. Tudom, hogy mások kaptak már ennél nagyobb és csúnyább pofonokat is...a sorstól és az emberektől is...velem is történt már sokminden...most ez mégis...hmm...talán ez az a bizonyos utolsó csepp...
Nem akarom, hogy bizalmatlan ember legyek...nem szeretem az olyan embereket...most mégis nagyon nehezen hiszek bárkinek, bármit... Az egyetlen szerencsém, hogy táncolhatok...bár másokat navigálni most nehézkes...de mikor engem rendeznek, az nagyon jó:) abban kicsit mindig magamra találok. Azthiszem táncolnom kellene a boltban, az utcán, a lakásban...:)

Tyűűű, még mosolyognom is sikerült! Nem is írok inkább semmit már...ez az optimizmus kell most.