Több száz ember ugrált, tombolva üvöltötte ritmusra szöveget. Kezek a magasba, kaszáltuk együtt a levegőt, izzadva énekeltük a számtalan slágert. Számtalanszor voltam már ilyen koncerten, de még mindig megbabonáz az őrjöngő tömeg, az összetartozás érzése, ahogy dúdoljuk, ordítjuk végig a jól ismert dalszövegeket.
Még az elején történt túl 3-4 tombolós dal után. A hatalmas kivetítőn Kaszás Attila képe jelent meg, és megszólalt a "A lepkegyűjtő", a mostani lemezről a zenekar legkedvesebb dala. A sok százas tömeg szinte vezényszóra halkan énekelni kezdte a dalt és meredten figyelte a megjelenő képeket. A kockákon egy szőke kisfiú, régi házak és szegény emberek közötti mindennapjait, felnőtt emberként felragyogó mosolyát, épp gyermeket váró kedvese pocakját ölelte, dolgozott vagy éppen próbált és néhány képen Ákossal nevetett.
Megtelt a szemem könnyel - a fenébe is milyen érzékeny vagyok!- lopva körül néztem a tömegben. Szomorúan éneklő, meghatott emberek láttam, akik átérzik és átélik azt, a bánatot, amiért ez a dal megszólalt. Zsoltra néztem, aki mellettem állt és fogta a kezem. Izzadt arcán megcsillant a kivetítő váltakozó fénye… énekelt, halkan és átéléssel. A szívem megtelt valami hatalmassal, amit nem tudok leírni, valami hatalmas érzéssel, ami olyan sokat adott a tegnapi estén, pedig az egész alig tartott három percig.
A dal vége felé a hátam mögött álló "kemény" fiú , aki végig sörözte a koncertet, összesúgott a mellette lévő barátjával:
"Azért Ákos nem semmi módon emlékezett meg róla, igaz?…"- és akkor elöször énekelt, arcán furcsa kifejezéssel, szeme tele volt könnyel.
(2007.05.19.Syma csarnok-Ákos: Még közelebb koncert turné)
Ákos: A lepkegyüjtő
Gombostűre szúrva szépen,
Ezernyi színes pillanat.
Az idő, ha megdermed a képen,
Az öröm talán ittmarad.
Mennyi kérdés, mennyi féltés,
Sok értelmetlen áldozat.
A lepkegyűjtő emlék után kapkod,
És felgyűlik a holt anyag.
De bárhogy fáj: Elmúltál!
Te gyáva perc,
Te bűntelen, Te tiszta,
Nem idézhet vissza semmi már.
Bárhogy fáj: Elmúltál!
Te drága perc,
Te bűntelen, Te tiszta,
Nem idézhet vissza semmi már.
Gombostűre szúrva szépen,
Ezernyi színes pillanat.
Az idő, ha megdermed a képen,
Az öröm talán ittmarad.
|
