A lét szelíd trónján ülök, onnan nézem, hogyan öltözik mosolyodba a fény.

Ehj, már megint olyan egyszerű lett minden, én nem is értem, mibe akartam belehalni! Pedig nem történt más, csak szeretek és szeretve vagyok. Egyszerű ez! -ahogy Marci is mondta.
Kölcsönösség -ebben áll a nagy titok. Ha csak engem szeretnek, az se jó, ha csak én szeretek az se jó, de viszontszeretni -az valami csoda!

Huncut dolog a csoda, mert igazából semmi különös. Csak épp nem fulladozol, nem akarsz meghalni, felfedezed, hogy a pipacsnak négy sziromlevele van, és ha szellő lengedez, ráérősen odatartod neki az arcod, vagy csak ülsz a fűben, és figyeled, miként mászik végig a karodon egy hangya, és mozdulni sem mersz, mert tudod, hogy ez így van jól: része vagy az egésznek.

Egyszerűen képtelenség visszagondolni arra az időre, amikor a nyár izzadságszagú volt és minden kiszáradt a forróságtól, és úgy tűnt, te egészen bioztosan egy másik bolygóról érkeztél, mert itt minden idegen, és érthetetlen, de leginkább te vagy idegen, és érthetetlen, és remény sincs arra, hogy egyszer közöd legyen a Nagy Egészhez, aminek állítólag része vagy.

Tegnap arra gondoltam, most ezt tényleg el kell mondanom mindenkinek, mert ez annyira hihetetlen, és mégis igaz! Itt ülök a lét szelíd trónján, és nem győzök betelni a legelemibb örömökkel! Maga a tény, hogy vagyok, és lélegzem boldoggá tesz, mert csak így láthatom, ahogy magához ölel a mosolyodba öltözött reggel.
Ezt mindenkinek tudni kell! Hiszen ez olyan egyszerű! Semmi különös! Csak megtaláltalak, csak megtaláltál, és miközben lógok rajtad, mégis szabad vagyok... Szabad vagyok, mert mint egy szivacs szívom magamba az örömöt és a szépséget! Én már mindent értek! Függni kell, hogy a világ ne ijesszen! Kölcsönösen, egymástól függni, mint a kötéltáncos, aki átviszi nyakában a párját. Együtt kell lélegezni, egymásra figyelve, nem a sebesség a lényeg, hanem, hogy le ne zuhanjunk! És ha átérünk, akkor szabadok leszünk! Csak együtt lehetünk szabadok, egyedül soha. Az egyedüllét gúzsba köt! Igen, én már értem...

És most már az sem baj, ha ez az én igazságom marad. Hiszen én sem emlékszem a fájdalomra! Hogyan is tudnám elmondani annak, akinek nagyon fáj, hogy hinni sem kell, egyszer csak megkönyörül mindenkin az élet, és engedi, hogy rácsodálkozzon a világra:  "Jaj, milyen egyszerű ez! Nem is értem!"
Hiába a technika! Az életben csak vitorlás hajók vannak, és a szél. Figyelni kell a szelet, és együtt működni vele, másképp nem lehet.