| Mostanában sokat beszélnek arról, hogy a magyar munkavállalók nem nagyon akarnak költözködni. Vannak nagyvállalatok, multik, akik nehezen kapnak munkaerőt, míg egyes vidékeken semmilyen lehetőség nincs az elhelyezkedésre.
Pár héttel ezelőtt láttam egy egész oldalas hirdetést egy hirdetőújságban, ahol operátorokat kerestek egy messzi városba. Itteni viszonylatban mesés fizetést, különböző juttatásokat, ingyenes buszjáratot, ajándékokat ígértek, így én is jelentkeztem. Egy űrlapot kellett kitölteni, beadtam, és vártam. Nem kaptam választ.
Minap új mobiltelefonom lett. Nem igazán tudom használni, no meg nem is vagyok az a fajta, aki még a WC-re is mobillal jár. Kicsi fiam rezgőre állította, itthon felejtettem, és bementem a városba bizonyítványt szkenneltetni egy másik jelentkezéshez.
Fél egykor itt ültem a számítógépnél, mikor hazajött a férjem, és csodálkozott, hogy itthon ülök, mikor állásinterjún kellene lennem, ami délben kezdődött a belvárosban. Negyed tízkor telefonáltak neki, mert az ő számát adtam meg, de nem értek el. Később próbáltam nekik telefonálni, majd személyesen elmenni a toborzó irodába, de sehol nem találtam senkit. Ez egy olyan állás lett volna, hogy napi kb. másfél órát kellett volna a munkahelyre utazni, meg vissza, és mikor jelentkeztem, még nem tudtam, hogy nyáron nem lesz, aki vigyázzon a gyerekekre, így vissza akartam mondani. Másnap végre találtam egy unatkozó hölgyet, akivel tudtam beszélni, és elmondta, hogy aki nem jelenik meg pontosan a tájékoztatón, azt automatikusan kihúzzák a jelentkezők névsorából.
Érdekesnek találtam az egészet és tanulságosnak. A jelentkezőnek van 2-3 óra hosszája arra, hogy elmenjen az interjúra. Én valahogy úgy képzeltem, hogy legalább előző nap szólnak, hogy az ember szabaddá tudja tenni magát. Mert mi van, ha aznap nem ér rá, mert éppen másik állásinterjúra, orvoshoz, munkaügyi központba vagy éppen dolgozni megy? Még szerencse, hogy közben meggondoltam magam, mert most nagyon csalódott lennék az elszalasztott lehetőség miatt. |
