Azon sem, hogy pontosan EGY órával hamarabb ébredek fel, mint kellene. Csak úgy. Vagyis nem csak úgy...:))) Ma is így történt, s épp valami gyönyörüt álmodtam, mikor is megszólalt Ö! Az Ébresztóra, ellentmondást nem türö hangon... Legjobb engedelmeskedni, mert szeretem a reggeli magányt, no meg, hogy az asztalon gözölögjön kávé, kakaó és még ki tudja mi... Ébresztö!

No persze, ismét késésben voltunk. A Nagy kényelmesen ballagott ki, de nem szóltam semmit. Nem szeretek veszekedni, inkább a sebbességre koncentráltam..hogy valamit behozzak. Hirtelen nagy sikoly töltötte be a kocsit: Ö volt, ismét. Mivel cipöjét saját maga véletlenül befestékezte... Ismét nem szóltam egy szót sem, de még neki állt följebb, hogy SENKI sem vígasztalja... Itt, nos nem irom le, de Anyai érzéseim magasra emelkedtek. Apa kellene és egy nagy pofon - végül is az utóbbit pótoltam... Se puszi, se pá, pocsék elválás. Hazáig sirtam, s épp sikerült megnyugodnom, mikor is magamhoz vettem a ház kulcsát. Mintha egy kicsit könnyebb lenne. Mici Mackó magányosan fityegett, csak a KULCS hiányzott róla! Nosza neki, átvizsgáltam a kocsit, a kertet, a kertet és a kocsit - semmi. Szerencsére nyitva maradt hálószobám ablaka, s egy létrát támasztottam neki. Tüsarkú cipöben másztam föl / ugyan, minek is a tüsarkú cipö kora reggel, de egy Nö legyen mindig szép:)))/ , szóval másztam és azon gondolkodtam, hogy mi lenne, ha leesnék... Milyen szomorúak lennének szegénykék. Én nem kevésbé. De nem, megkönyörült rajtam a sors! Hopp! - már benn is voltam. Se baleset, se semmi ....

Még jó, hogy nem láttak a szomszédok.
Esetleg azt gondolták volna, hogy betörö vagyok és hivták volna a rendörséget.

Elszállt a rosszkedvem...