Igazán mondhattál volna valamit, amikor elköszöntem a vonaton! Sokmindent tudtunk meg egymásról ebben a két órában. Én például azt, hogy az anyukád nem tudja felhangosítani a mobiltelefont, de te elmagyaráztad neki, és így ki tudtátok tárgyalni, hogy kényelmes-e a ruha, amit a születésnapjára vettél. Te meg azt tudhattad meg, hogy verseket olvasok, naplót írok, és buta fejet vágok, ha elalszom a vonaton. De te meg kiszeded teljesen a szemöldöködet, és ceruzával firkálsz valamit a helyére, hogy mégse legyen kopasz a szemed. Habár én nem is szólhatok semmit, hiszen ez sem olyan ronda, mint a hatalmas piros folt az arcomon, közepén egy óriási szemölccsel. Szóval, lehet, hogy jobb is, hogy nem köszöntél vissza, mert már így is ismerjük egymást annyira, hogy öröm legyen a viszont-nem-látás.