Tegnap nem írtam, mert szinte egész délután hagymát karikáztam, este viszont a kisebbik fiam telepedett a gépre. Úgyhogy, ez a mai bejegyzés a tegnapi napra vonatkozik, de egyúttal a maira is.
Mindenek előtt a tegnapi Nagy Hír: elfogták Szaddamt! Megdöbbentő képek: egy kéz kaparászik tetves szakállában, bevilágít óriásira kitárt szájába, amely olyan, mint egy odvas barlang: a plafonról denevérek ezrei csűngnek, guanó lepi el a porcelánfogsort. Előrebocsájtom, nem szeretem a diktátorokat, ezt a Szaddamt meg egyenesen útálom, de ha az USA-nagybácsi hadifogolyként kezeli, akkor rá is vonatkoznak a genfi konvenciók. Emlékezzünk csak vissza, nem is olyan rég az USA-nagybácsi milyen sűrűn emlegette a genfi konvencíót amikor amerikai hadifoglyokat mutatott az iraki TV. Most az el van felejtve. Nem először veszem észre, hogy ez az USA-nagybácsi mintha kétféle mércével mérne. Bármilyen véreskezű diktátor valaki, attól még ember. Anya szülte, volt porbafingó kisgyerek, sk. törüli ki a seggét. (bár ez utóbbi nem 100%)
Erről ennyit. Most pedig rátérek a Nagytémára, amit tegnapelőtt igértem. Szóval, hogyan legyünk sikeres és gazdag (és magyar) vállalkozók? Sőt, hogyan legyünk 2003-as Év Vállalkozója? Ezt egy példával szeretném illusztrálni. (Kitalált történet.)
Mondjuk, mi vagyunk a helyi (városi, járási, megyei) ÁÉFSz (Általános Értékesítési és Fogyasztási Szövetkezet) elnökhelyettese a 80-as évek végén. Ehhez a beosztáshoz már elegendő egy Dolgozók Szakközépiskolájában megszerzett érettségi, meg három tanfolyam, vagy egy Marxista Egyetem és két tanfolyam (lehet variálni), jól el vagyunk a késő Kádár- kor dagonyájában, viszonylag jó fizetés, évenként moszkvai kirándulás, zsiguli stb. Egyszer csak ezt a posványt kezdi szárítgatni a Rendszerváltás előszele, beleszimatolunk a levegőbe, pénzszagot hoz a jó tavaszi szél. Igaz, hogy még csak harmatcseppek vagyunk, de harmatcsepp szemünkkel szinte látjuk, hogyan leszünk mindent elmosó essőzés, áradó, zúgó folyam és a végén nyugalmas háboríthatatlan tenger, óceán. Mit tegyünk? Hát, azt tegyük, hogy hagyjuk lezülleni az Állambácsi által felépítet üzlethelységeket (különféle szolgáltatók: ÁBC-k, fodrászok, fényképészek stb.), a benne tanyázó mókusokat. A lezüllesztés szinte megy magától ebben az időben, csak néha-néha kell egy kicsit besegíteni, megpöckölni, igazgatni. Ezután már játszi könnyedséggel kifizetjük a szövetkezet pénzén a szövetkezeti tagokat, és részüket beapportírozzuk (micsoda elegáns szó ez a rablásra!) a saját káefténkbe. Az így birtokunkba került üzlethelységeket kiadjuk különféle újvállalkozóknak és máris dől a lé. Ebből a léből megvásárolunk további üzlethelységek flakkjaiban (boxok) tanyázó mókusok részeit is, és egyszer csak azt vesszük észre, hogy már miénk egy egész utca a belvárosban. Vérszemet kapunk (eddig sima ábrándos-kék szemünk volt, ezt cseréljük le vérszemre), további üzletekre tesszük rá a kezünket. Közben bevetünk néhány trükköt: pl. az egyik viszonylag nagy helységünket kiadjuk egy kft-be összeállt nvv-nek (naív, városi vállalkozók) akik rájönnek, hogy a városban írószerfronton elég szűk a keresztmetszet, hagyjuk, hogy megerősödjenek egy kicsit, aztán jól felemeljük a bérleti díjat, mire ezek bemondják az unalmast, persz mi csak erre várunk, rögtön harmadoljuk a helységet, és kiadjuk világmárkák képviselőinek (cipők, öltönyök stb), egyenként annyiért mint amennyit a nvv-től kértünk. Igaz, hogy így az írószerfront keresztmetszete így megint lecsökken a városban, dehát kit érdekel.
Ekkor már annyi pénzünk van, hogy zsebre tesszük a Polgármesteri Hivatalt (az APEH, a Társadalombiztosítás stb. már régen ott van) és mindenféle közbeszerzési eljárások, nyilvános licitálások (az ilyen dolgok a pórnépre vonatkoznak) nélkül további üzlethelységeket szerzünk meg és egyszer csak azt vesszük észre, hogy miénk a fél város. Igazán a Szerencsefiának érezhetjük magunkat. Itt az ideje, hogy valami nagyot lépjünk, eladunk jópénzért néhány üzletünket, és suttyomban megvesszük a város reprezentatív szállodáját, üzemeltetjük pár évig, aztán nagy dérrel durral bejelentjük, hogy mi most egy nagy szállodarekonstrukcióba kezdünk (ne felejtsük, közben a bérleti díjakból dől a lé) és majd milyen jó lesz ez a városnak idegenforgalmilag, erre a város leereszkedik négykézláb és elkezdi nyalni a lábunkat és boldogan csóválja a farkát.
És megvállaszt minket az Év Vállalkozójának. Hűjde, csodaszép az Élet!!!
Erről ennyit. Holnap (vagy holnapután) a Kapcsolati Tőkéről mesélek nektek. Az is jó téma.
Ma egyébként délelőtt szállingózott a hó, de most süt a nap.
Azt mondják ettől függetlenül elég hideg van.
|
