Ma bejött egy kolléganőm a kisbabájával, Zorkával. Illetve nem is olyan pici baba már, mindjárt 7 hónapos lesz. De én olyan ritkán látok bébit, se rokonaim, se szomszédok nincsenek bébivel:(( Annyira kis hamvas volt, szőke, kék szemekkel, folyton nevetett, és mosolygott, és felém nyújtogatta a kis kezeit. Ha valaki így jön a babájával, általában feszengek egy kicsit. (Anyám mindig mondta, hogy ki nem állhatta, amikor mások ajnároztak, összefogdostak, összepusziltak minket tesómmal kiskorunkban; még valamit elkapunk.) De most nem bírtam ellenállni. Megfogtam a kis kezét, olyan kis pici volt és törékeny. Az ujjacskái ráfonódtak az ujjaimra. Olyan jó érzés volt.
Visszaemlékeztem, hogy egy időben csak pasikat kerestem, aztán teljesen feladtam, és próbáltam máshogy fejlődni, önmagamról többet megtudni. Most azt kívánom, bárcsak többet tehetnék érte nap- mint nap, hogy nekem is legyen egy ilyen pici bébim. Úgy érzem, ez minden áldozatot megér ...