A városunkban zajló, nagysikerű da Vinci kiállítás kapcsán ötlött fel bennem néhány ide nem illő párhuzam. Jelesül arról volna szó, hogy állatainknak olykor nem megszokott állatneveket adunk, hanem olyanokat, amelyeket valaha történelmi nagyjaink viseltek, avagy más összefüggésben ismerjük őket. Klasszikus példa, hogy Ferenc Ferdinánd – aki pedig jó házból, a Habsburg-Lotharingiai házból való úriember volt – kevésbé szeretvén bennünket, magyarokat, útiszamarát „Millennium” névre keresztelte. Nyilván az akkoriban zajló millenniumi ünnepségek bosszantották fel ennyire.

  A szomszédaimnak semmi közük a Habsburg- Lotharingiai családhoz, s hogy az ő komondor kutyájuk meg hogy lett Humboldt, hát azt végképp nem tudom. Alexander von Humboldt, a kiváló földrajztudós, a berlini egyetem névadója mindenesetre aligha lenne büszke rá – bár kétségkívül egy derék, hűséges, erős, nagyhangú állatról van szó, a fenti személlyel viszonylag kevés közös vonást tudna felmutatni.

  Nosza, a másik szomszédom sem volt rest, befogadott egy kis kóbor jószágot, melyet „Günther” névre keresztelt. Úgy hihette a gazda, hogy így, németesen előkelőbb az állat, vagy csak megirigyelte a Humboldtot, nem tudom. Mindenesetre a Günther legalább keresztnév, nem kelt feltétlenül rossz képzeteket. Az eb már kezdett is hallgatni a Günther névre, amikor egyszer csak eltűnt. Elcsatangolt, avagy elütötte valami, nem tudni. Nagy szomorúság volt szomszédaimnál.

   Pár éve ismerősöm otthonában láttam egy kis szobakutyát. Élénk, játékos, ugatós kis jószág volt, s mint megtudtam, Leo volt a neve. Élcelődtem is, hogy az oroszlános kinézethez még nőnie kellene az ebnek, mikor ismerősöm elárulta, hogy ő valójában Leonardóra gondolt a névadáskor.

  Hogy miért ezen háborgok? Mikor itt az újabb gázáremelés meg a guárgumi? Nos, ha valaki mindent tud Leonardóról, vagy bárki más neves személyről, amit tudni lehet, és mégis ezt a nevet adja kedvencének, azt sajnálom, de mint a szabad akarat megnyilvánulását nyugtázom. Gyanítom viszont, hogy az illető csodálkozás nélkül elhinné, ha azt mondanánk neki, hogy Mona Lisa az a szemközt lakó sánta leányzó, aki zöldséget szokott árulni a kispiacon, az Utolsó vacsora emlegetésére pedig saját tegnap esti étkezése jutna eszébe. Nos, a jelenlegi expozíció inkább Leonardo tudományos-technikai zsenijét emeli ki, nem annyira a művészit, de bátran ajánlom mindenkinek. Csak ne volna olyan borsos a jegy ára. Fájdalmas dolog hozzászokni, hogy nemcsak a petárda meg a nintendo kerül súlyos ezresekbe, tízezresekbe, hanem – egyre inkább – a kultúra is.