Az egérutat választottam, le a Római partra, át a Pók utcai lakótelepen srégan, arra kevesebben vetemednek, mert sok a fekvőrendőr, bár most még a menekülő útvonalam is egészen megtelt. Megint bedugult a Szentendrei út, pedig ma időben elindultam.

Az egyik szélesebb utca kereszteződésénél arra lettem figyelmes, hogy két aprócska szöszke lány bingával, hátukon iskolatáskával, meglehetősen bizonytalanul tekingetve jobbra s balra, áttekerni készül. A gyerekek fején nem volt védősisak, csak két vékonyka szőke copfjuk libegett ide-oda a fejükön.

Az előttem hajtó kombi satufékkel megállt, majd kiugrott belőle egy középkorú férfi. Azt hittem, hogy a kislányok apja, és kocsival kíséri őket ebben az esőláblógató időben az iskolába. A férfi kirohant a kereszteződésbe, megállította az épp arra hajtó autót, és szólt a lánykáknak, hogy mehetnek. A két gyerek békésen átbringázott a kereszteződésen, a férfi visszaszállt az autójába, és mintha misem történt volna, továbbhajtott. Csak segített. A kislányok kerékpároztak tovább, de bennem megfagyott a vér, jön a következő kereszteződés. Ott mit csinálnak? Utánuk mentem, és láttam, hogy az előzőekhez hasonlóan bizonytalankodnak, nem mernek áthajtani. Beálltam melléjük és intettem nekik, hogy várjanak. Megértették az intésemet, mert engem figyelve álltak az út szélén. Megvártam, míg elmennek a közeli autók, majd beálltam a kocsimmal a kereszteződésbe, és intettem a két gyereknek, hogy átmehetnek.

A lányok az én kocsim védelme alatt bicikliztek át a kereszteződésen, majd tovább bringáztak. Én is hajtottam az utamon, de még láttam, hogy az utánam következő autós átvette a szerepemet, és óvón haladt a lányok mellett…

A két gyerek olyan 7-8 éves lehetett. Milyen szülő az, aki a reggeli forgalomba kiengedi biciklivel a kisgyerekét? Még gyalog is veszélyes ma már, de biciklivel, esőben…