Valaki lenni akar a szemében. Valaki, nem senki.
Annyira hajt azért, hogy megmutassa, hogy ő több, és jobb, mint a többiek, hogy észre sem veszi, milyen negatív kép alakul ki róla a törtetése okán.
Csak megy, mint egy bulldózer, hogy bebizonyítsa, ő igenis figyel, ő nagyon precíz és nagyon alaposan megrágja a falatokat is. Az nem számít, hogy így másokon gázol át.
Az sem számít, hogy saját nagyszerűségét nem a remek teljesítményével, hanem mások véletlenül elejtett hibáinak felfedésével, beárulásával akarja bizonygatni.
Az sem számít, hogy már mindenki utálja, mert már mindenkit hátba szúrt. Semmi sem számít, csak hogy megmutassa, ő még ér valami, ő igenis valaki és nem senki.
Mások hátán mászik föl. Már annyit kapaszkodott, hogy beletört néhány gerinc, kibicsaklott néhány boka.
És még mindig nem tudja megmutatni neki, hogy mennyire okos. Hogy mennyire ügyes és figyelmes.
Mert ő átnéz rajta.
Nem érdekli, hogy mennyit küzd ez a szánalmas figura az elismeréséért.
Nem érdekli, hogy már mindenkin átgázolt, mindenkit letarolt maga körül azért, hogy ő egyetlen elismerő pillantásra méltassa.
Soha nem fogja.
Mert nem kedveli.
Mert bármit tesz is, olyan nagy senki, hogy ettől a senkiségtől teljesen láthatatlan lesz.