- Ez a nap egészen,
egészen más,
hisz épp ma lettem kicsit náthás,
bár orrom duda, s remeg térdem,
(Figyelem! Ez elég nagy érdem!)
hideg irodában ülök itt,
és úgy teszek,
mint ki dolgozik
akár a jó sztahanovista,
bár munka, hál’ Istennek nyista.
Néha kifújom az orromat,
mely mint a meggy,
oh,
hogy piroslik,
bágyadtan szemlélem az órát,
de a mutató csak áll, kotlik,
ah, bár menne már el,
el, tova,
mehessek én is valahova…
- sóhajtott az alig náthás Akilegna Taknyosova.