Lassan két éve koptatom itt a klaviatúrámat, de tegnap szedtem magamat először össze, hogy megismerkedjek azokkal az emberekkel, akikre lassan két éve kíváncsi vagyok. (Akik nem jöttek el, azokra is, nehogy félreértés essék, mostanában olyan érzékenyek vagyunk…) Na csak annyit elöljáróban, hogy itt fejlődtem valamivé, amit még nem határoztunk meg, hogy mivé, lehet, hogy nem is fogunk, de az az egy biztos konkrétan akkor kezdtem el írni, amikor ide bejelentkeztem. Szóval sikerült összevakarnom magamat náthám mélyéről, és összeszövetkezve Mickey-vel és Netivel (találkoztunk a Flóriánon) elindultunk a talira. Miután e két drága embert megismertem, gyomorgörcsöm enyhülni látszott, de kiújult, amikor Mickey gyorsan elmondta az útvonalat, amin követnem kell a kocsiját, pláne, ha leszakadok… Nem fogjátok elhinni, leszakadtam. Pedig úgy igyekeztem. Nyomtam a gázt, meg minden… A piroson mégsem vágtathattam Mickey után… Aztán engem lepett meg a legjobban, amikor utolértem őket. Lényeg, ami a lényeg, ha ők nincsenek, sosem találok oda a tali helyszínére, a suliba.

Elkéstünk. Nekem kicsit égett az arcom, nem azért, mert elkéstünk, hanem lányos zavaromban, hogy most meg kell ismerkednem azokkal az emberekkel, akik eddig leginkább nickek voltak a számomra. Meg kell, hogy mondjam, egy kicsit sem csalódtam. Illetve inkább kellemesen. Ebben nincs is semmi meglepő, hiszen mi mind levetkőzünk az írásainkon keresztül, nagyjából sejthető az író személyisége az irományain keresztül… nem? Azért volt bennem egy kósza félsz, hogy monitorfejű bölcsészek fogadnak majd, és én, a dinkalinka kilógok jól a sorból. Hihi. Nem lógok ki. Na most nehogy megsértődjetek, ezzel nem azt akartam mondani, hogy Ti is mind dinkák vagytok, hanem hogy olyan jó normális emberek, kedvesek, barátságosak hatalmas szívvel. Miután mindenkiről megtudtam, hogy kit is rejt a neve, Angyali mellett ültem, amikor elkezdődött a műsor. Merthogy mindenki előadta egy-egy művét, vagy valaki másét. Angyali Andi kezdte mozis sztorijával, amin könnyesre röhögtük magunkat, tekintve, hogy bepillantást nyertünk abba, hogy mi mindent hord még a melltartójában, rendeltetésszerű testrészén kívül. Persze csak akkor, ha moziban jár…

Winner Laci története során izgultam, nehogy elüsse az autó a kisfiút… nagyon jó, hogy nem ütötte el. Naiva verse is gyönyörű volt…

Csak Nefi és én nem voltunk hajlandóak szerepelni.

Ott volt Breitkopf is, nagy meglepi volt, hiszen még az oldalon is ritkán látom. De itt hál’Istennek megismerhettem, s meghallgathattam remekbeszabott művét, melyet 102 ihletett.

Anna és Captnemo más versét adta elő, fantasztikusan persze. Meg kell jegyeznem, hogy a Kapitány roppant szuggesztív előadó, Anna is, csak ő még szép is…

És 102. Először is had köszönjem meg, hogy térdzoknis versemet oly érzékletesen, megható hanglejtéssel adtad elő, sosem fogom elfelejteni a pillanatot, amikor e remekművem (melyre mérhetetlenül büszke vagyok) itt halhatatlanná tett… engem. Köszönöm. Sírtam a röhögéstől. Szerintem Neti is, akinek szintén 102 verselte el versét. Majd meghallgathattuk saját remekét is.

Mari. Mari, akit alig ismertünk eddig, most viszont nagyon. Köszönjük Mari, hogy beengedtél bennünket az életedbe, és NEM hiszem el, hogy csak pár hónapja írsz! Punktum.

Ottó versén, mely egy vaddisznó (Rudi) életéről és annak előzményeiről, illetve a vadász megtéréséről adott számunkra leckét, ismét csak azt mondhatom, hogy vidám pillanatokat szerzett nekünk. Pont így képzeltem.

Aztán következett a kvíz. Winner és Naiva olyan remek kérdéseket tettek fel nekünk, hogy többnyire senki nem tudta rájuk a választ, úgyhogy találomra osztották a nyeremény karamellát, még én is cseleztem magamnak egyet, mert olyan jól nézett ki…

Kitöltöttünk egy totót, melynek feladványi már sokkal kellemesebbek voltak…

Tokio, Gabiga, majd Neti következett, élmény volt előadásuk. Gyönyörű versek a lányoktól (Neti egy Soman és egy Paris verset hozott), Tokiótól megható prózája, melyet én már olvastam a fullon, torokszorító volt a történet… Ovóbácsi Ákos verseivel zárult az est irodalmi része.

Majd eljött a hat óra, és végre lehetett zenélni. (Addig nem lehetett, mert a többi teremben valakik vizsgáztak). Döbbentem vettem tudomásul, hogy itt énekelni is fognak egyesek. Pedig bizony, bizony!

Szemilla megmutatta nekünk a hangját, a titkosat, mi hallottuk Szemi, gyönyörűen énekeltél!

Zsuzsuzsu egy dalt énekelt Vivalditól olaszul, fantasztikusan. Nagyon örülök, hogy mindkét lány előadását hallhattam. Aztán következett Mickey, aki két szerelemes, andalító, nőszédítő, bolondító dala után ránk kiabálta, hogy SZAMBA, fel is pezsdültünk rögtön, mindenkinek mosolyra húzódott a szája. Majd saját zenéjével, természetesen saját szövegével örvendeztetett meg bennünket.

Jött az eredményhirdetés. Winner Laci kijavította a totókat, és hurrá! Most nem azért, hogy magamat fényezzem, de a megosztott első hely (Neti és Naiva remélem jól emlékszem) után én lettem a második! Kicsit itt ünnepelném magamat és persze a többieket is, ugyanis hatodik helyig lehetett ajándékoz jutni, én megkaptam MZ/X könyvét. Klassz.

Majd mi Netivel eljöttünk. Én a náthám, Neti a család miatt, de kénytelenek voltunk otthagyni a drága társaságot, pedig még senkivel nem beszélgettem annyit, mint szerettem volna, Ottóval sokkal kevesebbet, Szemivel, Gabigával, Nefivel, Marival, Tokioval szinte semmit…  de ami késik nem múlik, lesz még tali, ott a helyem...