A sorok közé tett gondolák mögé bújva néztem Őt. Nem akartam megzavarni láttam mennyire oda van ezekért a pillanatokért.

Az Alexandra Kiadó négyszintes épülete nyüzsgött az emberektől. Kávézgattak a  fél emeleten, jöttek-mentek a gyerekkel rohanó anyukák, a ráérősen andalgó tinédzserek, unatkozó szingli lányok. És ott voltunk mi is...

Már az üvegajtó átlépése után láttam rajta az örömöt. Tudom  mennyire imádja a könyveket, mindig is ilyesmivel szeretet volna foglalkozni. Sajnos az élet közbeszólt és nem mehetett abba az iskolába, ahová szeretett volna. Az álom csak álom maradt. De a könyvek szeretete nem csorbult meg az idők folyamán. Szinte falta őket.

Ahogy végig mazsoláztuk az emeleteket néha meghatódva néztem hogyan gyönyörködik a szebbnél szebb borítású, igényes útikönyvek, a rajongásig szeretet írók és kalandregények között. Hosszú időt eltöltve a történelmi regények és az életrajzok között. Csillogott a szeme, ahogy bele-bele lapozott egy-egy gyönyörű példányba. Óvatosan lapozta a még ropogós könyvlapokat, lágyan érintve a benne rejlő szépségeket. Pedig azt hiszem tévedett. Tévedett, mert abban a boltban nekem Ő volt a szépség, minden jóságával és kíváncsiságával együtt.

Hirtelen az jutott az eszembe, hogyha egyszer sok pénzem lesz veszek neki egy könyvesboltot :-) habár félek nehogy úgy járjunk, mint a Kiskereső Kisködmön főhőse, aki inkább mézeskalácsot adott a gyerekeknek csak nehogy elvigyék az éppen olvasott könyvét.

Már több mint két órája a boltban voltunk. Mintha csak pár perce jöttünk volna, az idő érzékem engem is becsap, ha könyvesboltba tévedek. Számtalanszor beleolvasok a könyvekbe, szeretem őket jól megnézni, "megszagolni a finom könyvillatát" (ezt is tőle tanultam) és elábrándozni néhány feltűnően izgalmas szereplő láttán.

Igen, szereztem egy szép napot neki. Mert ez számára az volt, tudom nem is érhetett fel vele az azt követő vacsora. Boldog voltam mert boldoggá tettem...

Másnap finoman szorongatta a kezében azt a pár könyvet, amit vettem. Láttam mennyire örül neki. Amikor tekintetünk összeért elnevette magát, szégyenlősen letette a könyveket, mintha valami rosszaságon kaptam volna. Most Ő volt a gyerek. Én pedig nevetve átöleltem:
"Gyere Anya, igyunk egy jó kávét!"