Visszafelé beugrottunk az Asda-ba, ami utólag visszagondolva nem a legjobb ötlet volt, mivel a gyerekek igen nyűgösek lettek addigra. A két lány elkezdte csinálni a fesztivált, mert Karcsi tolta őket a kosárban, ha meg Maxit hagytam Ildire akkor meg ő ordított. Szuper volt hallgatni a sikítós visítást, és már elég sokan bámészkodtak, hogy vajon mégis mit csinálunk velük, biztos titokban verem a gyereket a sorok között azért üvölt, mint egy megvadult kismalac:)

Végül egy-egy italt, meg kekszet kaptak hogy csend legyen ami csak időszakos megoldás volt..

Pénteken elborozgattunk otthon meg ettünk, szombaton délig én dolgoztam amit nem tudtam lemondani. Ezalatt Ildi és Karcsika bebuszoztak a központba, ahol ettek, és vásárolgattak, és egy részeg indiait próbáltak lerázni magukról, aki egy nylonszatyorban lévő lap topot akart nekik eladni:)

Szegények próbaltak indiait enni, és megkérdezték a részeget, hogy hol van indiai kajálda, mire ő azt mondta hogy fent a hegyekben:) Még jó hogy itt nincsenek is hegyek. Végül este elmentünk és rendeltünk igazi finom indiait, és így rácsaphattam a bodi buildinges diétám fenekére, mert ez jól betett neki..

Este még megnéztük gyerekestől a férjem melóhelyén a kutyafuttatást. Ez olyan, mint a lóverseny, de kutyák kergetnek egy nyulat, amit egy gép húz, és lehet rájuk fogadni. Még nem kezdődtek meg a versenyek mikor ott voltunk, és a gyerekek is elszabadultak, így lassan hazindultunk.

Vasárnap rábíztam a gyerekeket egy lányra, aki először volt nálunk gyerekre vigyázni, csak reméltem hogy nem fogja magát fellógatni nap végére a férjem egyik nyakkendőjére, de szerencsére jól bírta a kiképzést...

Mi elmentünk négyen Castle Combe-ba, egy nagyon régi faluba, ami lélegzeteláálító volt, de sajnos a képek nem adják ezt vissza.

Onnan Bath-ba indultunk Karcsika gps-ét követve, ami a legrövidebb utat mutatta. Fura volt hogy egyre kisebb és szükebb úton haladunk, de nem tudtunk vissazfordulni mert annyira beszűkült az út, hogy már attól féltünk, hogy vissza kell tolatni egy jó pár km-t. Az út szegélye is megemelkedett, és végül olyan volt, mintha egy földből falragott vájatban mentünk volna. Egyre idegesebbek lettünk, és azért fohászkodtunk hogy ne jöjjön senki szemben...Az út szélén ekkor megláttuk az ÁRADÁS! táblát. Ekkor a gatyóm teleszaladt, mert láttam a lelki szemeim előtt, hogy tolom dombnak felfelé a kocsit amikor végre kirándulhatnék. Szerencsére azonban nem volt áradás, csak saras föld. Miztán elhagytuk ezt a részt végre felfelé haladtunk és 4 km után amikor házakat láttunk meg akkor fellélegeztünk, hogy visszajutottunk a cicilizációba:)

Bath-ba indultunk ahol Chris széles logikáját követve kb 4 szer körbejártuk ugyanazt az utcát, végül rávettük, hogy ugyan parkoljunk már le. Aztán nekirontottunk egy fagyisnak, ahol saját készítésű fagyit árultak, és csokis tölcsérben ismét adtam a diétámnak.Úgy döntöttünk a római fürdőnél, hogy sóherek leszünk, és nem megyünk be pénzért a római fürdőbe, hanem inkább eszünk valamit. Miután 8-10 pubot és szendvicsbárt megnéztünk eldöntöttük, hogy a következő pub-ban eszünk valamit. A kaja igen felejthető volt.

Innen tovább indultunk Stonehenge-be. Mi már voltunk ott, és ekkora csalódás már régen ért. A szememben a képek hatására felmisztifikálódott Stonehenge valójában egy mezőn álló pár szikla drótkerítéssel körbevéve...Pedig azt mondtam még egyszer nem jövök el ide..., aztán mégis:)

Amíg Ildi és Karcsi a kerítés lyukain megpróbáltak egy-egy fotót csinálni addig mia  férjemmel készítettünk nektek egy képet a mezőn álldogáló unalmas angol birkákról...

Hétfőn még pár faluban elmentünk kocsis falunézésre, és egy helyi kocsmában darts-ot dobáltunk amíg meg nem jött a kávénk.

Délután négykor indultunk a lutoni reptérre. Ildi már sík ideg volt órákkal előtte, hogy nehogy lekéssük a gépet. Odafelé nem találtunk leállót pihenővel így egyre jobban kellett pisilnem. Megtitottam hogy bármilyen víz, pisi, vagy egyéb ehhez kapcsolódó témát említsen bárki is a kocsiban. Bokor meg nem volt, mert még nincs teljesen levele a fáknak bokroknak, és semmi kedvem nem volt ahhoz, hogy az ágak közül kikandikáló fehét fenekem csodálják meg az M1 autópálya utasai.

Így fogcsikorgatva, de kibírtam az utat, valószínűleg a húgyhólyagom nőtt pár cm-t ezidő alatt. A reptéren persze még parkolni is kellett, és onnan moderált gyors gyaloglásban téptem a wc felé. Még jó, hogy nem volt tömeg, mert mindenki felrúgtam volna aki elém jön.

Nem is gondolná az ember, micsoda apró örömök vannak az életben, mint pl a pisilés:) Tehát ha legközelebb szomorú leszek, akkor erre fogok gondolni. Visszafelé egy helyen nem jöttem ki a pályáról, és megnéztem 3 nyomorult falut, a végén egy zsákutcában kötöttem ki. Angliához képest meglepő módon nem volt semmi kiírva, így lila gőzöm nem volt hol vagyok. Amikor elővettem a térképet láttam, hogy már nincs messze London:( Végre megtaláltam a vissazutat. Rájöttem időközben, hogy szarul látok sötétedés után, és nem látom az utat rendesen. Így elhatároztam, hogy elmegyek szemészhez...

Este kilencre értem vissza és még elvágtáztam edzeni. 10 kor majdnem engem is kisöpörtek a teremből, de legalább tudtam edzeni. Kissé fáradtan értem haza, és örömmel konstatáltam, hoyg másnap meg mehetek melózni és reggel 6,40 kor kel kelnem.