ilyenkor egészen aprónak érzem magunkat –embernek…
kapcsolataink:
elvetett magok, virágot bontanak, elszáradnak.
a vég annál fájdalmasabban borul majd ránk,
minél inkább törekedünk értékeink védelmére,
minél mélyebben gyökerezünk benne.
mi mindent elkövetünk:
elcseszetten hadakozunk a szeretetért.
és igen, egy nagycsomó szeretetben van részünk nap, mint nap,
és igen, mindezekre háborúban lelünk,
ahogy a fájdalomra is,
ami a háborúval jár…
de a háborúnak része ez is, az is,
és talán hadakozás nélkül nem lehetne egyik sem…
szenvedély.
emberi.
elfuthatnánk egymás elől,
a szomorúság elől,
a boldogság elől…
szeretetet kémlelhetnénk „börtönünk” vasrácsos ablakán keresztül…
csak a vágy maradna,
amíg megmaradunk embernek.
szeretetre vágyunk.
maradunk.
hadakozunk.
szeretünk.
szeretve vagyunk.
ilyenkor egészen hatalmasnak érzem magunkat –embernek… |
