A lelet

Anikó, kedves, kissé telt, jólelkű asszonyként élt, szép, családi házukban férjével és gyermekeivel. Kertjükben gyümölcsfák, zöldségek teremtek, amiből még egy kis pénz is jött a házhoz. Három rakoncátlan gyermeket neveltek. Két, fürtös, szőke hajú kislányt égszínkék szemekkel és egy három hónapos, feketehajú, dundi kis csecsemőt. Férje sofőrként dolgozott egy távoli városban. Késő este járt haza, a gyerekek olyankor már aludtak. Az asszony sokszor maradt magára gondolataival, problémáival, nem okozott neki gondot az egyedüllét, megszokta már. Imádta a gyermekeit, éjszakánként ott ült az ágyuk mellett és nézte angyalarcukat. Szíve mindig elszorult egy pillanatra ilyenkor, mert sokat betegeskedett és félt, hogy nem lesz ideje felnevelni őket. Éppen ez miatt járt félévente, nőgyógyászati szűrésre. Biztonságban érezte magát azzal a tudattal, hogy minden rendben van. Most sem gondolta az utolsó vizsgálat alkalmával, hogy bármi rossz történhet. Legutóbb egy hete volt szűrésen és az eredményért, pár nap múlva mehetett vissza. Úgy tervezte, ma be megy a lelet eredményéért. A rendelő ridegsége, mindig kételyeket ébresztett benne és ilyenkor pánik fogja el a félelemtől. Sokat várakozott, míg végül szólították. Valahogy távolinak tűnt a nővér hangja. Az orvos, most nem a megszokott mosollyal fogadta, valahogy más volt. Kérte, hogy üljön le egy kicsit. Anikó, már rosszat sejtett, homlokán gyöngycseppek tükröződtek, érezte, valami rossz dolog fog vele történni.

-Asszonyom, rossz hírt kell közölnöm önnel. A kezemben tartott leletek alapján, talán két hónapja van hátra. A vérképe rossz és a betegsége már nagyon előrehaladott állapotban van. Sajnálom, hogy ezt a rideg tényt, nekem kellett közölnöm önnel. Azt is el kell mondanom, hogy a mai orvostudomány, a jelenlegi betegségére, semmiféle gyógymódot nem tud alkalmazni.

-Ugyan, doktor úr!-mondta Anikó, tudom, hogy semmi bajom sincs, nem lehet, hogy téved? Kizárt dolog, hogy én beteg vagyok. Semmi tünetet nem észlelek magamon. Ilyen fiatalon még nem készülhetek a halálra. Annyi tervem van és ott vannak a gyerekek is, velük mi lesz?

- Megértem önt, nagyon sajnálom, de nincs tévedés. Sajnos itt vannak a tények, amik igazolják az állításomat- mondta tehetetlenül az orvos.

Anikó előtt, kártyavárként omlott le a világ. Kezében tartotta a halálos ítéletét és nem tudta, mit kezdjen vele. Látta maga előtt gyermekeit ahogy sírnak majd érte, ahogy keresik anyjukat és könnyei lassan eleredve, ölébe hulltak. Valahogy kivánszorgott az autóhoz, tudattalanul beleült és elindult hazafelé. Gondolatai ott cikáztak fejében és azt érezte, talán jobb lenne most azonnal neki menni valaminek. Valahogy erőt vet magán és kimerülten hazahajtott. Otthon semmiről sem szólt. Annyi mindent akart még a házon javítani, olyan sok terve volt még. Nem akarta egykönnyen feladni. Hirtelen gondolt egyet. Ha két hónapja van hátra, akkor meg tud csináltatni minden olyan dolgot, amit tervezett. Másnap reggel elkezdte iszonyatos erővel befejezni mindazt, amit ideje engedett. Éjjel, nappal dolgozott. Kicseréltette az ablakokat, ajtót vett, bútort cserélt. Éjszaka vasalt és könnyezett. Nappal nem éreztetett semmit a családjával, de az éjszakák számára a halált jelentették. Minden gyermekének kispárnát varrt, belehímezve nevét és a szeretlek szót. Levelet írt, amiben közölte, mit, hol találnak, ha már nem lesz közöttük. Mindenre felkészült, igyekezett mindent rendben hagyni maga mögött. A szomszédasszony meg is jegyezte, hogy mostanában mindig ég a villany éjszaka is.

- Dolgozom, sok a munka- mondta Anikó.

Egy korareggeli nap, a bátyja érkezett hozzá, aki sűrűn látogatta kedvenc nővérét. Nagyon szerették egymást és szinte tudták egymás gondolatait. Most is megérezte a bátyja, hogy valami nincs rendben.

-Anikó, látom, hogy bánt valami, nem szoktál ilyen szomorú lenni, kérlek mondd el mi bánt?- 

Az asszony mélyen belenézett testvére szemébe és nem tudott hazudni neki. Már nem tudta visszafogni fájdalmát és elmondta, hogy csak napjai vannak hátra. Zokogva kérte testvérét, ne hagyja nélkülözni a gyermekeit. Vigyázzon rájuk és szeresse őket, helyette is. A bátyja először meredten állt, nem tudta felfogni mi történt, de ahogy elméje tisztult, úgy erősödött benne az akarat, hogy meg kell menteni a testvérét. Kocsiba ültette és elvitte egyik orvos ismerőséhez.. Az orvos megvizsgálta a nőt és azt mondta, egy két nap múlva közli vele az eredményt. A harmadik nap megcsörrent a telefon, a klinikáról keresték Anikót,a doktor kérte, jöjjön el hozzá még aznap, mert személyesen akar beszélni vele.Autóba ült és nehéz szívvel elindult. Nem tudta mi vár rá, de érezte nincs veszíteni valója. Azt gondolta, azt fogja mondani az orvos, talán már órák sincsenek hátra. A rendelőbe beérve kicsit szédült, torkát a sírás fojtogatta. Próbált figyelni az orvosra, de nem nagyon sikerült. Hite már megingott, bizalma eltűnt, csak a halált várta, mert úgy gondolta semmi esélye a gyógyulásra.

-Asszonyom, már a beszélgetés elején  elnézését kell kérnem öntől. A leleteit véletlenül elcserélték és ön teljesen egészséges. Utána néztem az előző vizsgálatai eredményének és furcsállottam, hogy most nem találtam semmi elváltozást. Kiderült, hogy a név megegyezett az önével, de a születési dátum más volt. Ennek alapján történhetett a műhiba.Még egyszer elnézését kérem, minden érintett nevében. Már intézkedtem, hogy alaposabban figyeljenek minden olyan dologra, ami  tévedést eredményezhet.

Anikó először csak nézett maga elé, nem tudta mi történik. Szeméből könnyek csorogtak, egyre erősebben, míg heves zokogásban tört ki. Érezte. imája nem volt hasztalan, meghallgatásra talált. Isten, vele van, nem hagyta el őt és életben hagyta. Tudta, ma egy új életet kapott, amire ezután még jobban vigyáz, önmagáért és a gyermekeiért is.

2007.10.23