A még mindig aktuális téma....
Annak idején a főiskolán a szociológia dolgozatom ebben a témában írtam - Nők szerepvállalása a XXI. században - család vagy karrier?
Érdekessé tette a dogát a történeti áttekintés, miként jutott el  az első női (orosz) professzor odáig, hogy taníthatott matematikát az egyetemen. Már az is nagy szó volt, hogy az egyetemek falai közé beengedtek nőket hát még tanítani! Ezt természetesen egy jóval haladóbb szellemű országban, Svédországban tette - hazájában, Oroszországban még az egyik legrangosabb matematikai díj elnyerése után sem taníthatott középiskolán és egyetemen , csak általános iskolában - azzal az indokkal hogy veszélyes nihilista, a kicsiket még nem tudja megfertőzni a káros eszméivel.
Káros dolog az, hogy a nők szerepet követeltek az addig férfias pályákon? "A világot a férfiak rendezték be, és ők is irányítják." -olvasható a könyvben. Valljuk be, ez azért nem egészen van így, de mégsem tudtak a hölgyek megelégedni a férfiak háttérből való, észrevétlen irányításával.
Serdülőkoromban én is javíthatatlan feminista és harcos amazon voltam. Késsel mászkáltam, íjjal és nyíllal rohangásztam, messzebbre köptem a meggymagot mint bárki más (ezt még ma is megteszem :) ) mára már ezt másként látom. Azzal, hogy felhívtuk a világ figyelmét magunkra, "hé faszik, mi is itt vagyunk, mi is képesek vagyunk rá!" ezzel csak dupla terhet vállaltunk, mert most már elvárják, hogy itt és ott is megfeleljünk. A karriertől még nem radírozódnak ki az otthoni feladatok.
Úgyhogy szemléletet váltottam. Függetlenül attól, hogy nagyapám ezermesteri mivoltát örökölve fúrok-faragok, szerelek mint egy férfi, szépen a kezébe adom a manusomnak a szerelnivalót és nézek rá nagy, ártatlanul bamba barna szemekkel, hogy én ehhez nem értek...
És amíg más karriert hajszol és szétrobban a bizonyítani vágyástól én csak csendben megfordítom a kötést, feljebb húzom a takarót a lábamon a hintaszékemben és végtelenül elégedett mosollyal az arcomon gondolok bármilyen férfi-pozícióra és munkára, amit nem fogok betölteni és nem fogok elvégezni. De a tényeg, hogy ha akarom, megtehetném....

( *némi morzsa a nihilizmushoz:
" Nihilista? Ha azt nevezik nihilistának, aki korholja mindazt a régiben ami rossz, ami elavult, akkor mindannyian nihilisták vagyunk" - mondja a regényben egy svéd professzor, a főszereplő professzorasszony barátja)

részlet LAZICZIUS GYULA: SZTAVROGIN AZ “ÖRDÖNGÖSÖK"-BEN c. művéből:
"A nihilizmus tulajdonképpen tisztán eszmei mozgalom volt, amelynek majdnem semmi, vagy legalább is nagyon kevés köze volt a nevében rejlő nihil szóhoz. Ezért is értették annyian félre. A nihilizmus volt a gyűjtőmedencéje mindazoknak a nyugaterópai eszméknek, amelyeket a francia enciklopedisták óta a német ideális filozófia, Fourier, néhány angol pszichológus vagy közgazdász a világba dobott. Ezek fölött Európa csakhamar napirendre tért. Oroszországban azonban a gondolat sohasem járt hétmérföldes csizmában, ezeknek az eszméknek a megemésztése hosszú évtizedeket vett igénybe. Megdöbbentő például, hogy mennyi ideig rágódtak itt Fourier utópiáin, vagy Hegel hagyatékán. A természettudományok gyors előretörése, a szociológia első lépései, a statisztika rávilágító adatai azután újabb tápot adtak a felcsigázott gondolati érdeklődésnek, amely előtt egy soha nem látott világ ragyogott föl, mint mikor hirtelen magnezitláng lobban meg valami vak barlangban. Az orosz valóság nagyon messze esett ettől az eszmei világtól, de a távolság csak növelte az új vágyát és minduntalan párhuzamokra, összehasonlításokra csábította a gondolkozást. Az idő is alkalmasnak látszott nemcsak az összehasonlításra, hanem az összehasonlítás következményeinek levonására is. A cári reformok liberalizmusa mindenkiben jogos reményeket ébresztett, szabadabb, európaibb levegőt várt mindenki a fülledt viszonyokba. Az orosz lélek amúgy is erősen hajlamos a kritikára, de most megsokszorozódva szakadt fel a kritika, s elborította az életnyilvánulások összes területeit. Kritika alá fogták a vallás alapjait, az állami élet, s a családi együttélés formáit, a gazdasági berendezkedést, szóval mindent, amihez eszmei megvilágításban kritikával lehet közeledni. Aki orosz a hatvanas években a kritika jogával él ezekben a kérdésekben: nihilista. Nihilista, aki ezekben az években, mondjuk, atheistának vallja magát, vagy nem ismeri el a tekintély elvét, nihilista, aki csak a pozitív tudományokat becsüli és fellázad az orosz családi élet deszpotizmusa ellen, aki utópiákat kerget és az is, aki csak a művészet öncéluságát tagadja meg.

Kusza fogalmat takart tehát e nihilizmus, mert megemészetetlenül felvett magába minden szellemi morzsát, amely a filozófia és tudomány asztaláról lehullott hozzá. De ha a lényegét keressük, torz külseje mellett is felismerhetjük benne a régi orosz vágyat: közelebb kerülni Európához." )