Elindultam örömöt vinni a fáknak, állatoknak, embereknek. Kedves mosolyt, nagy csodálkozást. Amikor útra keltem még derengett. Álmosan engedtem el hótakarómat és nyújtóztam. Szóltam Pihécskének meg Csillagnak, tartsanak velem. Boldogan jöttek. Az új kalandok csábítóak!
Beleszimatoltam a levegõbe. Frissen duruzsolt körülöttünk.
Pihécske kissé virgonc, elröppent mellõlünk. Azt mondta, õ pajkos kisfiúra szeretne leszállni. Csillag faágat választott. Én ablak párkányára vágytam, mert azt mondták, ott megnézhetem tükörképemet. A legszebb ruhámat vettem fel. Olyan mint egy csipketerítõ.
Miközben suhantunk a mélybe, arról beszélgettünk, milyenek az emberek. Azt hallottuk, néha szomorúak. De õket is fel lehet vidítani piruettel. Mások meg kacagósak és hógolyóval labdáznak. Akár így, akár úgy, meglesem õket az ablakon át.
Szálltunk, közeledtünk, még nem tudtuk, hová tesz le minket Szélapó. Megláttuk a házakat, kerteket. Szép, fehér volt a táj, csillogott rajta a derengõ fény. Vígan hintáztunk kicsit, gling-glang, gling-glang, aztán ujjongva repdestünk, ling-leng, ling-leng. Közben köszöntött a lusta reggel és megmutatta erõtlen fényét.
Elénekeltük neki ezt a hópihe dalt:

A levegõben úszik három pici pont.
Mind a három ici-pici kis poronty.
Szélapó tanítja, suhanj ahogy tudsz.
De vigyázz, ha a kéménybe jutsz.

Táncoltunk is hozzá Szélapó jóvoltából. Alig vettük észre, amikor a nagyvilág feltárult elõttünk. Néztük, néztük a bojtos sapkákat, a faragott kapukat, a száguldó autókat. Juhéj!!! Kergetõzni kezdtünk. Majdnem nekiütõdtünk egy takaros ház tetejének. Ám Szélapó tovább terelt bennünket.
Nem sokkal utána elengedett. s mi búcsút intettünk. Pihécske egy kiskutya óljára szállt, Csillag morcos ember bajszára, én meg egy kislány kesztyûjére. A lányka rám nézett, megcsodálta csipkéimet és felkacagott. Akkor jöttem rá, mindegy, hová sodor a szél, az a fontos, hogy derûssé tudjunk tenni másokat.