Szeretem a telet. Illetve, szeretem a telet is. A Medves környékén kiváltképpen szép a tél, ha néha morcos is, amit a tüzelő-elhasználás léptéke is messziről jelez. Mert itt aztán még nem állunk a gázár-emelés szőnyegének sarkán. Legalábbis nem mindenki. Szenet-fát be, gyújtóst hasogass, reggel – mire kel a család – fűts be, salakolj ki, vidd ki... Naponta többször is...

Szépen indul az idei tél, csak nem jelezte előre. Így az utcánk rendbetételén szorgoskodók is egyre reménytelenebbül várják, hogy mikor lehet már – 30 év után, végre – ráhúzni a bitumen-réteget. Hajaj! Ebből aztán egyenesen adódik az is, hogy éppen ki tudok-e evickélni a kocsival, vagy ismét nem. A szűk utcácskában sajnos ez rendkívül bonyolult attrakció. Munkagép balra, égig érő szegély jobbra, kiemelt csatornafedél középen, átfolyó újrabetonozva, a lehetséges irányba „Behajtani tilos!”.

Ma ki tudtam navigálni. Ma bevásároltunk. Már régen voltam ebben az irányban, így a tej közel megduplázott árán azért elakadt a lélegzetem. Lévén, ez a fránya fehér – néha iható is – folyadék a gyengém, és a családnak is. Napi 2 liter, ami biztos lemegy. Inkább több. (A szomszédom meg is jegyezte, hogy vegyünk inkább sört; az most alig több ötvennél, és az üveg is jól jön a szűkös időkben.)

Felpakoltunk. Nem lehet tudni, mikor jöhetünk ki újra. Rámolom a kocsi csomagtartóját, amikor kellemes hang csilingel hátam mögött.

- Szia Laci! Mi van veletek?
- Szia Irénke! Régen láttalak! Elvagyunk, de lehetnénk jobban is.
- Már éppen emlegettünk az emberrel, hogy mikor lesz ismét fellépés Zagyván?
- Jaj! Irénke, nagyon örülök Neked. Sajnos nem igazán alakulnak jól a dolgaink. Továbbra sem.
- Pedig már a legkisebb falukban is járunk fellépni, csak éppen itt a városban nem alakul semmi?
- Nehéz a helyzet.
- Mi lesz az iskolával, van-e még kultúr? Volt-e valami előadásotok?
- Nem merünk nagyon semmit szervezni Irénke, mert nem tudjuk hideg lesz-e.
- Aztán március 15-én lesz-e a Csatókútban az a gyönyörűséges összejöveteletek az íróbarátaiddal?
- Remélem Irénke! Remélem!
- Jaj, a fenébe! Laci, gyertek toljatok meg! Rajta hagytam a lámpát ezen öreg skodrin, aztán már nem sokáig bírja szegény.

Beül. Megtoljuk. Egyből indul.

- Szia! Majd hívj, amikor jönnek megint. Nagyon aranyosak voltak azok az írók, és én még sosem találkoztam igazi írókkal csak nálatok. Azóta is emlegetjük az emberrel.
- Üdvözlöm őt is. Majd hívlak, ha lesz valami! Szia! Vigyázz magadra!
- Szia!

(Irénke nekünk énekel)

(Remélem a bányában jól jött a tökfedő - Pista - balról a második - mindenkit üdvözöl.)

(Szabolcs a nagymester, a Frei-kávézó állandó vendége. Emlékeztek még rá?)