A hold bevilágított az ablakon, ezüstös fénye megcsillant az alvó gyermek göndör,szőke fürtjein, ahogy békésen aludt, mosollyal az arcán. Szokása volt, hogy a kis párnát mindig feje fölé helyezte, mint valami védelmi fegyvert. Hajnal felé arra ébredt, hogy nagyon fázott és a fogai vacogtak a hidegtől.
-Mama, nagyon szomjas vagyok, szólt a fiú .
-Megyek kicsim, mondta az anya, aki reggeli készítés közben, a rádióból szóló halk zenére dudorászott. Úgy érezte ez a mai nap, különleges nap lesz számára. Forró teát főzött citromkarikával ízesítve, ahogy a fia szerette.
-Itt is vagyok, nézd csak, hoztam neked teát, ülj fel és igyál.  Ahogy a gyermeket megsimogatta, feltűnt neki milyen forró a homloka.
Kiszaladt a lázmérőért, megmérte a lázát, jóval 39.fok felett volt.
-Ma nem mehetsz iskolába, szólt az anya. A kisfiú ajkára mosoly csalt ez a mondat, már nem is fázott annyira.
Este elviszlek az orvoshoz, de most be kell mennem dolgozni. 
El ltudsz addig egyedül lenni?
-Persze,de megengeded, hogy akkor egész délelőtt tévézzek?
-Igen, kicsim és készítek neked ebédet is.  A gyermek álmatag tekintettel nézett a másik szobába, ahol a televízió csodás dolognak tűnt a számára. Az anya mindent elkészített a gyermeknek, búcsú puszit adott fia homlokára és elindult a munkahelyére. Adminisztrátorként dolgozott egy nagy cégnél, ahol nem szívesen vették, ha valaki hiányzott. Csinosnak mondott, harminc év körüli,barna bőrű, kimondottan jó alakú nő volt, akit körülrajongtak a férfiak.
Férjétől négy éve vált el, a kapcsolatot nem tartották. Most útközben egy különös érzés hatalmasodott el rajta. Sajnálta a gyermekét, akit magára kellett hagyni lázasan és betegen, de menni kellett dolgozni, mert így is szűkösen tudtak megélni, egy keresetből.
A kisfiú megvárta amíg becsapódik az ajtó, azonnal felkelt, ahogy az anyja elment. Bekapcsolta a tévét, és kényelmesen elhelyezkedett a fotelba. Szeme megcsillant, amikor az egyik adón, éppen egy western filmet vetítettek. Imádta az ilyen témájú történeteket, kedvenc színészei is voltak, akik közül az egyik most is szerepelt. Szinte beleélte magát az adott helyzetbe. A filmben elhangzott puskalövés hatására, ő is utánozta a hangokat.
Izgatottan figyelte az eseményeket és várta a végkifejletet, ami
számára megdöbbentő volt  az ő nyolc évével.
A film végén a főszereplőt kötél általi halára ítélték. Amikor a vesztőhelyre kisérték a színészt, a gyermek is nyugtalanabbá vált, légzése felgyorsult és ennek hatására erősen markolta a fotel támláját.
A filmbéli kivégzés megtörténte után, szemében könnycseppek lapultak. Nem értette még, mi is az a halál. Újabb és újabb filmekben látta kedvenc színészét szerepelni, de még soha sohasem ölték meg. Gondolatai  a kötélen, és bitófán jártak és azon, vajon mi történhetett a színésszel, miután felakasztották. A láz elhatalmasodott rajta, arca kipirult és egyre jobban fázott .
Valahogy nem volt már kedve tévézni, és felkelt a fotelból. A konyha felé vette az irányt, úgy gondolta megnézi mit készített az
édesanyja ebédre.
A konyha előtt egy kis kamraféle volt, ahol mindenféle lomot tároltak. Tegnap az anya ebből válogatott. Volt pár dolog, amit ki akart dobni, köztük azt a kötelet is, ami a földön hevert. Az ajtót nyitva hagyta, gondolván arra, majd ma befejezi azt, amit tegnap elkezdett. A kisfiú egy pillanatra benézett a nyitott kamraajtón, akaratlanul meglátta az összetekert kötelet. Azonnal a film utolsó kockái villantak szeme elé. Mi lenne, ha kipróbálná, milyen lehet az akasztás? Ott a kötél, a mozdulatokat tudta, hisz számtalan filmben látta, és úgy vélte, nem nagy dolog, ha kipróbálja, hisz a filmben játszó színészeknek sincs semmi bajuk, ugyanúgy játszanak tovább egy másik filmben.
Kicipelte a konyhából a széket, odavitte a kamrába, és kezébe vette a kötelet. Nézegette, forgatta, elkezdte kezével csomózni, úgy ahogy azt látta a filmben. Széles mosoly hagyta el ajkát, ahogy sikerült hurkot kötni a kötélen. Úgy vélte, mivel itt nincs bitófa, megteszi az a  vasrúd is, ami kiállt a falból. Még a nagyapja lomjai voltak ráakasztva. A székre állva leemelte őket, szabad helyet hagyva a kötélnek. Érezte, most valami nagyot alkotott, és holnap elmesélheti az iskolatársainak, milyen az, ha az embert felakasztják.
Hősnek érezte magát, egy filmbéli hősnek, akit holnaptól színészként tisztelnek az emberek, és a barátai is büszkék lesznek rá. Gyors mozdulattal, nyaka köré tekerte a kötelet és felállt a székre. A kötél végét ráakasztotta a kiálló, vastag vasrúdra.  Még egyszer végignézett a megszokott bútorokon és halvány, hősies mosollyal kirúgta maga  alól a széket.
Nem volt idő arra, hogy arcáról lefagyjon a mosoly. Elkísérte őt a mennyországba.