1.
Szólt a nap a holdnak:
mondd csak, merre vándoroljak?
Ruhám a földet belepte.
S nem talált ott semmit rendbe'

2.
A víz suttog csak, nem élénk.
A kõ homokba bújt, nagyon félénk.
A fa ásít, pihenne már,
Odvát tátja, álomra vár.

3.
A kapuk zárva, rajtuk lakat,
Roskadoznak szürke falak.
Az ablakok párát sírnak,
A lámpások árnyat írnak.

4.
Talpig gyászban, börtönrácsban,
Így vonul az élet lázban.
Domboldalon habos folyók,
Gazok nõnek, honfoglalók.

5.
Mért ez a vész? Mért ez a jaj?
Fehér léten sötét moraj?
Mindenütt heg, tüskesebek,
A csókok is kegyetlenek!

6.
A hold bólint, sápadt és bús.
Udvarában vad vihar zúg.
Szólni készül, kiáltana,
Dühös felhõ ölbe kapja.

7.
Jön a vihar, vad, tomboló,
Minden óra sorsforduló.
Válasz hallik erölködve,
Belevész a hideg ködbe:

8.
Elhalt éj s nap, s a pillanat,
Kócosan jár az ég alatt.
Útján hervad minden virág,
Nincs fölötte színes világ.

9.
Megtört lélek, sok a vétek,
Ott lobogjon sûrû lépted.
Kergesd csak a porszemeket,
Ragyogd be a rengeteget!

10.
Dolgunk vigyen igazságra,
Vezessen a béke lángja.
Szõjünk hitet, múljon az éj,
Új köntösben hulljon a fény!