A Gölöntei bíró egész napja abból állt, hogy azon törje a fejét, miként lehetne minél több adót kivetni az emberekre. Ezt a dolgát jól végezte, mert a megyében már mindenki olyan szegény volt, mint a templom egere. Amikor a kisdobost meglátták a főtéren, előre féltek, hogy újabb adót vetett ki rájuk az egyre csak gazdagodó bíró. Nem hiába féltek, mert mindig ez lett a vége. Fásultan legyintettek, de az adót, azt be kellett fizetni, mert a bíró kegyetlenül megbüntette azt, aki nem tett eleget a követeléseinek. A vásárba sem volt már mit venni, mert az embereknek nem volt mit eladniuk. Az egyszeri székely, azért elment a vásárba szétnézni. Egyebe sem maradt, mint a józan paraszti esze, a sok éves tapasztalata, a bölcsessége. Gondolta hát, abból csinál pénzt, amilye van. Üres taligáját telerakta üres zsákkal, de előtte mindegyik zsák száját bekötötte madzaggal. Tolja a talicskát a vásár kapujához. A bejáratnál megállítja a poroszló.

- Mit hoztál eladni székely? – kérdezte az a poroszló, amelyiknek az volt a dolga, hogy a belépti díjat beszedje.

- Semmit. – mondja a székely

- És mi van a zsákokban?

- Semmi. – válaszol ismét.

- Nem a zsákokat akarod eladni? – néz a jövevényre gyanakvóan a poroszló.

- Ugyan! Ez minden vagyonom, de meg lehet kifelé jövet, már nem lesznek ilyen üresek. – mondta sejtelmesen.

A poroszló megnézte a passzust, kell-e a semmiért belépőt fizetni, de nem talált erre tarifát. Beengedte a székelyt a piacra. Amaz megállt a piac közepén és árulni kezdte a zsák tartalmát.

- Tessék csak, tessék! Eladó, ami a zsákban van!

Meghallotta a kajabálást a poroszló és odaszaladt a székelyhez.

- Azt mondtad székely, nem árulsz semmit.

- Így is van. Nincs a zsákban semmi.

- De, hát akkor miért kajabálsz.

- Azért, mert ezt árulom, ez a portékám. Nincs semmim, hát most eladom.

A poroszló nem tudta mi tévő legyen, ezért a bíróért küldetett.

A bíró hamarosan megjelent, mogorva képpel végig hallgatta a történetet, majd ítéletet hirdetett.

- Mától, kihirdetem, a semmiért is, ha azt valaki eladja, adót kell fizetni. Az adó a semmiért kapott pénz, vagy termék fele.

- No, bíró uram, jogtudásból maga a legkiválóbb. – hízelkedett a székely. Látszott a bírón, hogy jól esik az elismerő szó. A gölöntei bíró nem csak kapzsi, hanem hiú ember is volt. A székely eszerint folytatta mondókáját. – Bíró uram, csak, a több adóbevétel érdekében, nem mutatna példát a népnek? Vegyen maga is tőlem egy zsák semmit. Legyen az első, akinek semmilye van.

- Aztán, mennyiért adod? – érdeklődött a bíró mohón gondolva arra, hogy mennyi bevétele lesz az új adóból.

- Annyiért adom, amennyit méltóságos bíró uram mond, de felhívnám a figyelmét, minél többet ad érte annál több adót kell kegyelmednek visszafizetnem. – ravaszkodott a székely.

- Legyen az ára tíz ficcs, de csak ötöt adok oda, mert a felét egyből levonom adóra.

- Hálásan köszönöm nagyságos uram. Ha ma elfogy az összes, holnap hozok friss semmit. Ezért a zsákot nem adhatom oda.

A bíró elégedetten távozott a vásárból. Elhaladtában, utasította poroszlóit, hogy ők is vegyenek a semmiből. A székely jó szívvel osztogatta portékáját. Amikor eladta az összes semmit, fogta a ficcseit, elemózsiát vett, hogy megetesse a családját. Bepakolt a zsákba és haza tolta a talicskát. Másnap újból kitolta a bekötött szájú zsákokat a vásárba. A poroszló ismét megállítja.

- Ma már kell belépőt fizetned, hogy eladhasd a semmit! – mondja kárörvendőn.

- Igen ám, de én ma nem semmit árulok!

- De, hát üresek a zsákjaid!

- Nem üresek, tele vannak azok hellyel. Úgyhogy ma helyet árulok.

A poroszló nézi a passzust, de megint csak hiába. Nem talál rendelkezést arra, hogy mennyi a belépti díj a hely árulásáért. Beengedi a székelyt, hadd áruljon. Amaz megint a piactér közepére telepedik, és kajabálni kezd.

- Tessék csak, tessék! Zsáknyi helyet, tessék!

A többi székely azonnal észbe kap és hosszú sorban állnak zsáknyi helyért. Tíz ficcset kér érte, de persze egyik kezével elveszi a pénzt, a másikkal meg csalafintán visszaadja. A székelyek cinkosan vigyorognak egymásra. Látja a poroszló, milyen jól megy a székelynek, és újból a bíróért szalajt egy legényt. Jön is a bíró azonnal, hozza magával az egész sleppjét.

- Mivel kereskedsz már megint székely? – kérdezi.

- Zsáknyi helyet árulok. – mondja hetykén.

- Aztán az adót befizetted-e utána?

- Befizettem volna, de eddig nem volt rá adó kivetve.

- Mostantól akkor már van. Akármennyit is adsz el, a fele engem illet.

- Megértettem nagyságos uram, s ha ezután vesz valaki, azonnal befizetem poroszló uramnál. Bíró uram nem vesz pár zsákkal? – kérdezi a székely. A legszegényebb paraszt ember is vett már magának, csak kegyelmednek és kíséretének ne legyen?

- Aztán mennyiért adod? – pökhendiskedett Gölönte első embere.

- Mivel pont úgy néz ki, és pont akkora, mint tegnap a semmi, ezért ugyanannyiba is kerül.

- És ki vette a legtöbbet?

- Székely szomszédom háromzsáknyit is megvett. – büszkélkedett a furfangos kereskedő.

- Akkor nekem adj legalább hat zsákkal! – és intett kíséretének, hogy ők is legalább annyit vegyenek.

- Hálás köszönetem bíró uram, de a zsákot ma sem adhatom hozzá, mert kell a holnapi meglepetés portékámhoz.

- Nem érdekelnek a zsákjaid székely, de az adót magamnál tartom.

- Ez csak természetes nagy jó uram. Felhívom a figyelmét, hogy holnap különleges árum lesz. Szívesen adnék el bíró uramnak a javából.

- Itt leszek székely, mielőtt bezár a vásár, már csak azért is, nehogy az adófizetést megússzad. -intett csatlósainak és azok jól bevásárolva a zsáknyi helyből, elvonultak a piacról.

A székely tele zsebbel tért haza. Híre ment az egész megyében, hogy a székely, miként teszi lóvá a bírót és talpnyalóit. Másnap annyian voltak a vásárba, hogy egy gombostűt sem lehetett volna leejteni. Minden úgy zajlott, ahogy az előző napokban. A poroszló megállítja a székelyt, de nem tud belépti díjat szedni, mert a rendelkezés nem írja elő, mennyit kérjen attól, aki jókedvet árul. Bizony, a székely azon a napon, jókedvet árult a piac kellős közepén. Körül is vették a népek. Hangosan kacarásztak, mindenki úgy tett, mintha vásárolna a jókedvből. Meg is jelent a bíró, kíséretestől, úgy, ahogy azt előző nap megígérte. Meglepődött a nagy tömegen. Áthámozta magát a sokaságon, egyenesen a székelyhez.

- Na, mi az a különleges portéka, amit ma árulsz? – kérdi.

- Bíró uram ígéretemhez híven, ma egy nagyon különleges árum van. Sok-sok zsáknyi jókedvet hoztam. Azért is vannak ma ilyen sokan, mert az embereknek nagy szüksége van a jókedvre. Mostanában nem igen volt részük benne, de én hoztam nekik. Vettek is jócskán. Mostanra már, mindnek jó kedve van.

- Aztán mibe kerül nálad a jókedv? – érdeklődik a bíró.

- Az csak az adótól függ. Minél magasabb az adó, annál többe kerül a jókedv. – mondja a székely, és sunyin néz a bíróra.

Észreveszi a bíró, meg is kérdezi rögtön.

- Mit sunyítasz székely?

- Nem sunyítok én, csak azt vizslatom, hogyha netán bíró uram vásárolni kívánna, adjak-é kigyelmednek.

- Már pont, miért nekem ne adnál?

- Az igazság az, hogy a jókedvet, csak a jólelkű, igaz emberek tudják élvezni. Bár tudom, hogy uraságod a mi jótevőnk, de sosem lehet tudni.

- Nohát, te csak ne találgass! Az összeset add nekem oda, kerül, amibe kerül. – heveskedett a bíró.

A székely csak vakargatja a fejét.

- Most, meg mi a csudaért vakargatod a fejed.

- Csak azon gondolkodom, hogy tekintetes uram a kíséretének nem hagy belőle, vagy talán ők nem jó emberek?

- Hát adj nekik is, de ne húzd az időt, mert megcsapatlak! – türelmetlenkedett az elöljáró.

- Nos, akkor méltóságos fejenként száz ficcset kérek, ha az adó mondjuk a bevételem fele, mert én ezt a portékát kétszázért adom.

- Add, hát! – üvöltött vöröslő képpel a bíró.

A székely eltett tíz zsákért járó ezer ficcset, és még odabökte.

- Bíró uram, jó vásárt csinált, mert ma már kegyelmednek adom a zsákokat is. De nyissa ám ki azokat a zsákokat, lássuk tudja-e élvezni a jókedvet, úgy, mint, a többiek.

Addigra már a nép a térdét csapdosta, hangosan hahotáztak a lépre ment bírón. Volt, aki, már csuklott a nevetéstől. A bíró feltépte a zsákokat, de nem igazán érezte, hogy úrrá lenne rajta a feneketlen jókedv. Eszébe jutottak a székely szavai, és nem akarta, hogy azt higgyék róla, hogy ő egy rossz ember, ezért hangos kacagásba kezdett. A kísérete döbbenten nézte a bírót, de nem szerettek volna semmiben lemaradni tőle, ezért ők is rázendítettek. Így vonultak ki a piactérről. A székely szétosztotta szűkölködő földijei között a pénz egy részét. Késő estig ünnepeltek a vásártéren, majd mindenki hazatért a családjához.

A történtek eljutottak a király füléig, aki igen kíváncsi lett a furfangos székelyre. Magához rendelte meghallgatásra. A székely őszintén elmondott a királynak mindent, de azt is elbeszélte, mennyire kiszipolyozza őket a bíró. A király először felajánlott egy főkamarási állást a székelynek, de amaz köszönettel visszautasította a lehetőséget. A király azonnali hatállyal felmentette a Gölöntei bírót tisztsége alól, és helyette kinevezte a székelyt a megye első emberének. Ezzel a keggyel szívesen élt a székely. Haza ment, elfoglalta hivatalát. Megszüntette a rengeteg adót, csak annyit szedett be, amennyi a királyi kasszába feltétlen szükséges volt. A megye szépen fejlődött. Az ország legszebb részévé vált. Az elviselhető adókat az emberek szívesen és pontosan befizették. A régiek még sokáig mesélték az utódoknak, miként járt pórul a telhetetlen és hiú Gölöntei bíró, aki szégyenében elköltözött a megyéből, de talán még az országból is. Az új bírójukat tisztelték és szerették. A székely sokáig élt, de amikor már nagyon öreg lett a fiának átadta a bíróskodást, akit mindig igazságosságra és emberségre tanított.