Bocsánat, megihletett a 48. hagyományos versverseny témája.

Reggel, mikor álmosan,
szememet még mákosan
fogja az álom,
és kelni nem hagy
mint magokat a téli hó, fagy,
s a napfény lazán ül az ágyon,
sugarait keresztbefonja, látom,
érdekes…
hétköznap hogy utálom,
ahogy a pimasz  rám röhög,
míg én csipát dörzsölök…
de jő… közelít, érzem,
amint orromba dugja lábát,
az illatát, drága aromáját,
beszippantom, be én!
S újra elönt a remény,
szép az élet, forog a Föld,
az ég kék, a fű még mindig zöld,
(érdekes…
azt hittem, ez nem végleges…)
Dél-Amerika babja Te!
Őrölt pörkölék őrülete!
Szemem szökken, szárba kap,
beharapom ajkamat,
itt van hát, mint minden reggel,
kezembe veszem szeretettel
a csészét, mi inkább jókora bögre,
s aznap nem is vágyom semmi többre…