| Küzdőtér |
|
|
|
| Fullextra.hu: BLOG, Napló! |
|
|
|
|
Szeretni valakit Ideje:: 12-10-2007 @ 11:09 am |
|
|
|
|
Ha szeretek valakit, akkor neki akarok jót, nem magamnak.
Ha ez még nekem is jó, akkor szerencsés vagyok.
Akkor szeretek igazán, ha annak örülök, hogy ő boldog.
Az én elégedettségem az ő öröme, és nem a saját vágyam, a saját örömömre.
Ha neki akarok jót, nem kényszerítem semmire.
Nem várok el, és nem akarok változtatni, olyannak akarom, amilyen, és nem akarnám átformálni, mert úgy tökéletes, ahogy van.
Tökéletlenségében.
Ha ő igazán szeret engem, én ugyanezt kapom.
Nem mást akar, csak azt, amit én adhatok, s neki az elég, hogy én boldog vagyok.
Ez harmónia. |
|
|
|
|
Utoljára változtatva 12-10-2007 @ 11:13 am
| Hozzászóló: wanderer75 (Ideje: 12-10-2007 @ 11:34 am)
Comment: Szép! Jó anya lennél!:)) Bár gondolom, hogy ez párkapcsolatról szól. |
|
|
|
|
| Hozzászóló: kerlac (Ideje: 12-10-2007 @ 11:48 am)
Comment: Egyszer, elég régen írtam ilyesmiről. Nem sokan értettek velem egyet. Illetve az elvvel még csak-csak, de a gyakorlatot már minimum illúziónak nevezték. Pedig én tudom, és tapasztalom, hogy így a jó, ahogy leírtad. És lehetséges is. |
|
|
|
|
| Hozzászóló: Captnemo (Ideje: 12-10-2007 @ 12:23 pm)
Comment: Nagyjából ugyan ez kedvencemtől, Simonyitól:
//Hát mégis az volna a szerelem,
//hogy aki kell,
//az kell,
//nem azért: amilyen,
//hanem
//annak ellenére, hogy bármilyen? |
|
|
|
|
| Hozzászóló: mickey48 (Ideje: 12-10-2007 @ 01:32 pm)
Comment: Én már jó ideje hiszek ebben a dologban, és hidd el Angelika - nagyon jól jársz, ha Te is így gondolod...Aki ezt nem így látja, az nem is így él, és persze meg is vannak a következményei...Ez az elvi álláspont nagyon jól működik a gyakorlatban is , és rendkívül kevés konfliktus születik akkor, ha tényleg két embernél ez így lehetséges...sőt még akkor is, ha kettejük közük csak az egyikük él így...Jó kis szólásmondás - a veszekedéshez két hülye kell - és valóban, ha egyik hiányzik, már nincs veszekedés...:))) |
|
|
|
|
| Hozzászóló: szemilla (Ideje: 12-10-2007 @ 02:13 pm)
Comment: igaza van vándorkának, jó anya lennél, mert az anyai szeretet ilyen... és ilyen a szerelem is, mikor kölcsönös -meg ilyesmiről ír Osho is... persze ez ügyben nem született minisztertanácsosi állásfoglalás, úgyhogy csak azt lehet tudni, amit lát az ember... én láttam egy lányt, aki nagyon szeretett egy férfit, aztán ugyanúgy gyűlölte, mikor mást mert szeretni... a magam részéről azt hiszem ez is szeretet, csak másképp működik a szeretet, mikor kölcsönösség van, és másképp, mikor veszteség (hja, akkor könnyű önzetlennek lenni, meg csak adni és adni, mikor kéretlenül is visszakap mindent az ember) persze, tudom, divatos dolog ma szentként viselkedni (magadra ne vedd), és letagadni, hogy a fájdalomban összezsugorodik a lélek (vagy lehet, hogy épp akkor tágul és csak a tudat zsugorodik mákszemnyire?) -de tény, hogy szerelem és gyűlölet párban járnak, s aki azt veszíti el, akit még szeretett, annak sokkal nagyobb a vesztesége, mint akinek már vesztenivalója sem maradt... (és bocsánat a hosszú hsz-ért, de még el szeretném mondani: én abban hiszek, hogy nem az önzőség miatt szenved az ember, mikor elveszíti azt, aki szeret, hanem mert a fájdalma nagy - mert kölcsönösségben egységgé lesz két ember, szakítás után csak egy darabka marad) |
|
|
|
|
| Hozzászóló: Angeli (Ideje: 12-10-2007 @ 03:10 pm)
Comment: Minden szeretetről szól Vándor. :-) |
|
|
|
|
| Hozzászóló: Angeli (Ideje: 12-10-2007 @ 03:10 pm)
Comment: Szerintem is lehetséges. Élem. |
|
|
|
|
| Hozzászóló: Angeli (Ideje: 12-10-2007 @ 03:11 pm)
Comment: Simonyinak remek versei vannak. Ez is az. :-) |
|
|
|
|
| Hozzászóló: Angeli (Ideje: 12-10-2007 @ 03:12 pm)
Comment: Igen Miki. Szerintem is így van. |
|
|
|
|
| Hozzászóló: Angeli (Ideje: 12-10-2007 @ 03:15 pm)
Comment: Szemi! Én nem mondom, hogy nem fáj. Nagyon fáj, ha az egyik jobban szeret, mint a másik, és ez többnyire így van. Ha elhagynak nagyon fáj. De szereted-e annyira, hogy a saját fájdalmadon túl is azt nézd, hogy neki mi a jó? Hm? Ki tud ilyen lelki magasságba emelkedni? Én valóban könnyen beszélek, mert harmóniában élek. Tehát van ilyen. Hogy mi lenne, ha nem így élnék? Tudom szerinted? |
|
|
|
|
| Hozzászóló: soman (Ideje: 12-10-2007 @ 03:21 pm)
Comment: Igen, jól mondod. Mondhatnám, bárcsak így is működne. Pedig nem is hangzik idealizáltnak. Csak ahogy múlnak az évek... valamelyik félnél kezd kialakulni valami, ahogy legmélyebb pontján megismeri a másikat. És ha ilyenkor fellép a változtatni akarás a másiktól, nos akkor itt kezdődnek el a gondok. |
|
|
|
|
| Hozzászóló: szemilla (Ideje: 12-10-2007 @ 03:23 pm)
Comment: úgy gondolom, a fájdalom mértékétől függ, hogy mikor tudok és mikor nem felülemelkedni rajta... és azt is gondolom, hogy minél jobban szerettem, annál jobban fájt, ha elveszítettem, akit szerettem - ha Kaland Pista meghal, az igazából nem fáj nekem, mert nem is ismertem... ha a szomszéd néni hal meg, az már kicsit jobban fáj, de azért túlélem.. , ha elhagy, akit szeretek (és nem azért és nem akkor miikor már nincs mit mondanunk egymásnak) -akkor úgy érzem a levegőt veszik el tőlem, fulldoklom, rúgdalózom és kapálózok -mert élni szeretnék, nem meghalni. |
|
|
|
|
| Hozzászóló: Angeli (Ideje: 12-10-2007 @ 03:27 pm)
Comment: Ottó! Én arról beszélek, ha igazán szereted. Ha önmagadnál jobban szereted. Egyetlen oka van ennek a blognak most. Az, hogy egy ismerősöm házasodik. Az asszony szereti a férfit. Megmondja neki, hogy mit tehet és mit nem. Kivel baártkozhat, hány sört ihat. Az ő érdekében. Mert neki majd ez lesz a jó. Kinek is? |
|
|
|
|
| Hozzászóló: Angeli (Ideje: 12-10-2007 @ 03:29 pm)
Comment: Szemi! Ez emberi. De akkor magadat jobban szereted. Nem? (Félre ne érts, fogalmam sincs, hogy mit tennék, ha elhagyna, csak úgy gondolkodom. ) |
|
|
|
|
| Hozzászóló: soman (Ideje: 12-10-2007 @ 03:44 pm)
Comment: Állítólag, valamikor régen, még az előző életemben valaki azért szeretett belém, mert olyan voltam, amilyen. Tudod, Angeli, az a vidám-szomorkás, de igazi bohóc fajta. Na, akkor ment tönkre a kapcsolat, amikor egy idő után úgy gondolta, hogy most aztán itt az ideje, hogy saját ízlése szerint átformáljon. Még kompromisszumkészség is volt bennem egy darabig, hogy mentsem a menthetőt, de aztán nagyobbat robbantam, mint egy atombomba! Muszáj volt lelépni. A legnagyobb hibának tartom, mikor valaki, miután úgy fogadta el a másikat ahogy van (hiszen azért szerette meg!) - egy idő után már úgy érzi, hogy joga van a változtatásra, az átformálásra a saját pofikájához. Óriási kapcsolatromboló tévedés! |
|
|
|
|
| Hozzászóló: meva (Ideje: 12-10-2007 @ 03:47 pm)
Comment: Angeli, én minden szavaddal egyetértek. Persze, könnyű annak, aki megtalálta és MEGŐRIZTE a harmóniát. Ja, és érezd így évtizedek múlva is! Ölellek: Éva |
|
|
|
|
| Hozzászóló: Angeli (Ideje: 12-10-2007 @ 03:50 pm)
Comment: Nagyon remélem, hogy soha, de soha nem akar senki megváltoztatni. Sem engem, sem Téged. Annál nincs nehezebb lánc. |
|
|
|
|
| Hozzászóló: Angeli (Ideje: 12-10-2007 @ 03:51 pm)
Comment: Remélem Éva, hogy így lesz. Nagyon remélem. :-) |
|
|
|
|
| Hozzászóló: szemilla (Ideje: 12-10-2007 @ 04:26 pm)
Comment: hát, Angeli, ezt még nekem is ijesztő leírni, de én az életet szeretem... én élni szeretek -igazán élni. (ha ez azt jelenti, hogy magamat szeretem -akkor igen... bár Popper mondta: a legfontosabb dolgunk az lenne a világon, hogy szeressük magunkat - de ez a mondat nem való mindenkinek... nekem elég nehéz magamat szeretni -nem is sikerül mindig, csak ha viszont szeretnek) |
|
|
|
|
| Hozzászóló: Angeli (Ideje: 12-10-2007 @ 04:36 pm)
Comment: Talán csak addig vagyok önzetlen, amíg megkapom azt, amit most kapok. Ha elveszítem, talán már nem is tudok önzetlen maradni. De ne veszítsem el! Csak ne akarjak rátelepedni, és ő se akarjon rám. Ennyi. Hagyjuk egymást szárnyalni, ne nyesegessük a másik szárnyát, hogy kicsit jobban hasonlítson ránk. Akkor már jók vagyunk ezügyben... |
|
|
|
|
| Hozzászóló: szemilla (Ideje: 12-10-2007 @ 04:45 pm)
Comment: ez jó kérdés! meddig tart az önzetlenség? (én ebben mindig azt érzem, hogy égi áldás nélkül nem megy -ez kívül esik az emberi akarat hatáskörén... egyszer csak arra ébredsz, hogy szerelmes vagy... egyszer meg arra, hogy hiába van melletted a másik, egyedül maradtál... de mikor történt? miért történt? igazából csak találgatni lehet) |
|
|
|
|
| Hozzászóló: Angeli (Ideje: 12-10-2007 @ 04:57 pm)
Comment: Az önzetlenség az önfeladásig tart. Amikor már nem akarod feladni önmagadat a másikért, már nem vagy önzetlen. Jó esetben nem várja el tőled, hogy feladd magadat, mert az egy idő után méreg. Hoppá! |
|
|
|
|
| Hozzászóló: szemilla (Ideje: 12-10-2007 @ 05:03 pm)
Comment: haladunk, haladunk... (esküszöm, rég esett ilyen jól beszélgetés!) lehetsz-e, szabad-e önzetlennek lenned önmagad feladása árán??? |
|
|
|
|
| Hozzászóló: Angeli (Ideje: 12-10-2007 @ 05:16 pm)
Comment: Nem tudom. Ez a kérdés már az élet értelmét feszegeti. Mi a fontos? Mi a legfontosabb az életben? A szeretet, vagy hogy valamit létrehozz, értelmeset, szépet, valamit adj az emberiségnek? A szeretetet itt nem csak a szerelemre értem. Szülői szeretetre, hazaszeretetre, testvéri szeretetre és persze a szerelemre is... |
|
|
|
|
| Hozzászóló: szemilla (Ideje: 12-10-2007 @ 05:36 pm)
Comment: de hogyan lehet szeretni, ha az ember feladja önmagát? ott van Terézanyu -ugyebár ő a két lábon járó szeretet... ő talán feladta magát? szerintem itt van az óriási tévedés! szeretni nem annyit jelent, hogy feladjuk önmagunkat, hanem épp ellenkezőleg! szeretni annyi, mint magunkra találni. |
|
|
|
|
| Hozzászóló: blue (Ideje: 12-10-2007 @ 06:30 pm)
Comment: Igen, azt hiszem, hogy ilyen a szeretet. |
|
|
|
|
| Hozzászóló: kiralylany (Ideje: 12-10-2007 @ 07:36 pm)
Comment: :-) Az ám! |
|
|
|
|
| Hozzászóló: Anna1955 (Ideje: 12-10-2007 @ 08:25 pm)
Comment: Nehéz kérdés ez, mert az idő mindenkin nyomot hagy. Változik a környezet, a hatások, és észre sem vesszük, hogy mi is változunk, csak úgy magunktól. A szerelem, a szeretet ereje, nem minden esetben elég ennek a változásnak a követésére. Nem minden esetben olyan irányú ez a változás, ami még beleférhet. Az évek mennek, és előfordulhat egy borús reggelen, hogy nézünk egy arcot magunk mellett, és csak gondolkodunk azon, hogy miért is érezzük majdnem idegennek. Nem akartuk megváltoztatni, Ő sem akart minket, mégis bekövetkezett, mert az élet már csak ilyen. Aki megtudja őrizni őnmagát változásmentesen, nos az lehet a csoda. Az meg ugye nincsen, legalább is én még nem láttam olyat. Toleranciát, összecsiszolódást, elfogadást, azt láttam, tapasztaltam. Csodával még nem találkoztam. Érdekes gondolatokat hoztál, és jó volt veled elmélkedni. |
|
|
|
|
| Hozzászóló: prayer (Ideje: 12-10-2007 @ 08:47 pm)
Comment: Néha keverem a tiszteletet a szeretettel. De szerelmesnek lennem hol bensőm hiperaktív remegése, hol elgyöngült tagjaim sírása. |
|
|
|
|
|
