Mint tudjuk, az igazságnak legalább két oldala van. Nézzük meg ezt a kérdést a másik oldalról.

Az igazság az (legalábbis az én igazságom), hogy a szóban forgó etnikumnak rengeteg jó tulajdonsága is van. Tudom, mert az életem egy meghatározó szakaszában közöttük éltem. Nem mint vendég, hanem együtt laktam velük, egy putriban; tehát, ellentétben másokkal én nem csak hallomásból, ilyen-olyan tanulmányokból, stb. ismerem őket. Már majdnem teljesen asszimilálódtam közéjük, amikor egy sajnálatos haláleset, úgymond, visszaemelt.

Ezekben az években megismertem és megszerettem őket, és ők is majdhogynem testvérükként fogadtak el. Kultúrájukat, amely sajnálatosan sokat kopott, fakult az idők folyamán, tisztelem és becsülöm.
Mik ezek a jó tulajdonságok? Először is rendkívül családszeretők, a gyerekeket imádják, és tűzbe mennének értük. Érzelmeikben mindig őszinték; senki sem tud felszabadultabban örülni, ünnepelni, de gyászolni sem. A vidámság az alaptermészetük; jó humoruk van, amely az öniróniától sem mentes. Istentisztelők, de vallásuk keveredik valamiféle bájos babonasággal. Furfangosak (nagy kópék), de ugyanakkor naivak is. Szemérmesek, de tudnak kihívóak is lenni. Nem sorolom tovább, mert mindenki, hellyel-közel tudja ezeket. Ha egy szóval kéne jellemeznem, akkor a bohókás szó illene rájuk leginkább.
Kézügyességük legendás. A zenében és táncban való tehetségük közhely, de a képzőművészetben (naiv festők), sőt az irodalomban, filmművészetben is talentummal rendelkeznek. Ha megtalálják a maguknak való foglalkozást, hivatást, abban ügyesek és szorgalmasak.
Sokan szeretnének kiemelkedni; többségük tanulna, de a szegénység nagy visszahúzó erő. A kiemelkedéshez meg kell küzdeni a saját közösségükkel - és előítéletekkel - szemben is. De leginkább a kívülről feléjük irányuló előítéletekkel szemben.

Jól tudom, hogy egy etnikum sohasem lehet bűnös; kollektív bűnösség nincs. A bűnöket mindig egyének követik el, s az egyéni bűnöket nem lehet az adott népcsoport nyakába varrni, megbélyegezni.
Én minden fajta szegregáció (elkülönülés, elkülönítés) ellensége vagyok. Tudom, hogy ez nem megoldás.
A megoldás a közös segítség lehet. Segítség kívülről, és segítőkészség, akarat (akarás) belülről.
Példát kell mutatni kívülről, és példát kell mutatni belülről.

Amit az előző írásomban mondtam, természetesen nem vonatkozik mindenkire. A kivételek (s remélem egyre többen lesznek) mindig tiszteletet érdemelnek.
Ha valakit (valakiket) megbántottam az előző írásomban, attól (azoktól) ezennel elnézést kérek.