| Küzdőtér |
|
|
|
| Fullextra.hu: BLOG, Napló! |
|
|
|
|
Nő a lámpák mögül - 1. részlet - Ideje:: 12-21-2007 @ 11:36 am |
|
|
|
|
A nagy kékség
Ha azt mondod, kék,
a válaszom, lebegés.
Ha azt mondod, lebegés,
a válaszom, szerelem.
Ha azt mondod, szerelem,
mosolyom léleksimogatás.
Ha azt érzed, léleksimogatás,
nem szólok. Ragyogás. Te és én.
Léleksimogatás
Nehéz úgy írnom, hogy minden papírra vetett gondolatom először a cenzúra szitájába kerül, mert a hideg fejjel kiokumulált megállapodást fenn kell tartanunk. Képes leszek-e arra a szerepre, amit rám osztottunk? Vállalom, mert muszáj. Számomra is épp annyira fontos, mint magának, hogy mérsékeljük a szabadonfutást. Az elmúlt hetekben túlságosan elmerültünk Csipkerózsika meséjében. Tisztáznunk kell, talmi, vagy valós a ragyogás. Bevallom, én sem igazán értem, mi is zajlik most bennem, mi az oka, hogy a régi érzések ekkora vehemenciával törnek fel a mélyből. Megpróbálom hát kihasználni ezt a két hetet arra, hogy néhány lépést távolodjak önmagamtól is. Talán így sikerül kianalizálnom a nőt, mit is érezhet.
Szeretem, de vajon magát szeretem, vagy azt a kisfiút, aki egykor volt.
Vízcseppként pottyantunk egymás életébe. Az öröm és a szorongás furcsa elegyével telítődve vártam a viszontlátást. Fokozta eufórikus hangulatom a bizonyosság, hogy ezen a felolvasóesten végre már ott lesz, megoszthatom magával kételyeim, erősíti majd bennem a hitet, babusgatja önbizalmamat. Aznap este nem a közönséget, magát akartam elvarázsolni, megmutatni, nem csak a régi pici lány méltó szeretetére, de a nő is az, akivé a gyermek érett. Tudja, nagyon meglepett, mennyi apró részletre emlékszik azokból az évekből.
Léleksimogatás.
Időtlenül
Az a néhány óra együtt a malomnál, boldogságból és lemondásból kevert koktél.
Mint egy kamasz, úgy vártam a megbeszélt motorozást. Elvisz a világ végére! Éjjel szinte alig aludtam. Izgatottan öltöztettem ünneplőbe a lelkem. Sírva fakadtam, mikor tervezett indulásunk előtt leszakadt az ég. Azt ígérte, elintézi, csodálatos időnk lesz! Mégsincs akkora befolyása az égiekre, mint rám? Reménykedtem, hátha megkönyörülnek rajtunk ott fent.
Miután megüzente, hogy autóval érkezik, már nyugodt voltam. Élveztem a várakozás. Verset írtam magához, épp olyan gyermekien tiszta szöveget, mint az érzés, ami betölt, és feszít. Igen, jól olvassa, azt írtam, tiszta. Tudom, hogy nem illendő épp ezt a jelzőt használnom, hisz maga nem független, nem lenne szabad szeretnem. Én mégsem érzem bűnösnek magam. Nem tettem semmi rosszat, csak örülök, hogy van, örülök, hogy a közelemben, boldog vagyok, ha ír, boldog vagyok, ha néha láthatom. Nem akarom becsapni egyikünket sem. Természetesen több ez, mint két gyerek szerelme volt egykor, mégis, ha belegondol, hagyományos értelemben csupán léleksimogatás. Eleinte megrémisztett a nosztalgiázó romantikába belekeveredő testi sóvárgás, de mára már nyugodt vagyok. Nem harcolok. Várok. Várom, hogy maga is megvívja ütközeteit, tisztázza, pusztán hormonjai hajtják, vagy mindketten ugyanazt éljük át.
Két hét. Két hét távolság. Ha csak megkívánta a nőt, most a családja körében töltött idő alatt visszaállhat lelki egyensúlya, de ha amit érez, valóban szerelem, akkor nagyon bánt, hogy az érzés tönkreteszi idei szabadságát.
Lélegezz!
Fejemben zümmögött egy dal, ritmusára lépdeltem maga mellett az esőben. Vágytam érintését.
"Édesem, csak lélegezz,
Mint a túlvilág.
Táncba csalt s most így szuszog,
Szép, de fáj a tánc."
Boldog és büszke voltam, hogy megmutathatom gyermekkorom mesebirodalmát. Most már maga is tudja, hol születik a csend. Most maga is érezhette a Tenkes ölelését. Mosolyogtam, ahogy arról mesélt, ma is inkább hallgat és megfigyel, mint az a kissrác rég. Néztem csak, és közben végigsimítottam karját. Magát is elérte a varázslat, magának is épp annyira fáj, és épp annyira jó.
A nagy kékség
Azt mondta, ha megnézem a filmet, érteni fogom. Tudom már mire gondolt. Mi magunk vagyunk a nagy kékség. Vonzás és taszítás. Évtizedekig múltbéli vágyainkat dédelgettük mindketten. Ha jól emlékszem, úgy fogalmazott, lezáratlan maradt kapcsolatunk. Igaza lehet. Lemerültünk emlékeink tengerébe, mint a filmben a két búvár. Küzdelmük, vonzódásuk, visszahívó erejű vágyakozásuk tárgya mindig ugyanaz, a nagy kékség. És velünk hogy lesz tovább? Valaminek lennie kell ott lent! Azt mondtam, megállj! Tovább nem szabad! Épp úgy nem gondoltam komolyan, mint maga. Nem akarom, hogy eltűnjön az életemből. Nem akarom, hogy ne írjon. Nem akarom, hogy ne találkozzunk többet. Most én kérdezem, ugye érti?.
A nagy kékség
Ha azt mondod, kék,
a válaszom, lebegés.
Ha azt mondod, lebegés,
a válaszom, szerelem.
Ha azt mondod, szerelem,
mosolyom léleksimogatás.
Ha azt érzed, léleksimogatás,
nem szólok. Ragyogás. Te és én.
Nő a lámpák mögül - részlet - |
|
|
|
|
Utoljára változtatva 06-12-2008 @ 04:06 pm
| Hozzászóló: hori (Ideje: 12-21-2007 @ 12:42 pm)
Comment: Ez az írás: léleksimogatás. |
|
|
|
|
| Hozzászóló: boblogan (Ideje: 12-21-2007 @ 02:54 pm)
Comment: Egyik kedvenc filmem, egyik kedvenc zeném, itt egy jó írást szolgálnak. |
|
|
|
|
| Hozzászóló: Anna1955 (Ideje: 12-21-2007 @ 09:31 pm)
Comment: Fantasztikus írás... Nem is igen jutok szóhoz...Ölellek szeretettel Anna...:)))) |
|
|
|
|
| Hozzászóló: stando (Ideje: 12-22-2007 @ 04:53 pm)
Comment: Géza! :-) Köszönöm! |
|
|
|
|
| Hozzászóló: stando (Ideje: 12-22-2007 @ 04:57 pm)
Comment: Közösek a kedvenceink. Hullámhosszulunk, már megfigyeltem. ;) A szöveggel bizonytalan vagyok még. Annyira ott táncol a borotva élén. Igyekszem megtartani. Az, hogy most Te itt vagy, méréspont. Köszönöm, Bob! |
|
|
|
|
| Hozzászóló: stando (Ideje: 12-22-2007 @ 04:59 pm)
Comment: Anna! Nagyon köszönöm! Látod! Én is vissza a gyökerekhez. :-) Vagy ezek a szövegek mégis inkább versek? Magam sem tudom, újabban műfajilag mit is művelek. Szeretettel ölellek: Ági |
|
|
|
|
|
