Sokszor töprengek azon, hogy mennyire különbözőek vagyunk mi, emberek, mennyire nem garancia a megértésre a közös nyelv, olykor a közös vallás vagy kultúra sem.

   Most, Karácsony közeledtével, sokan magukba szállnak, önnön lelkiismeretük megnyugtatására elkezdenek törődni olyanokkal, akikkel nem tették eddig, de kellett volna. A szegényekkel például, vagy azokkal a rokonokkal, akiknek nem megy olyan jól, akiknek segíteni kell valamiben. Közvetlen szeretteinkkel, akikhez a napi robot közepette alig volt évközben egy-egy jó szavunk. Most hirtelen érdeklődőek, odafordulók leszünk.

  Akik kevésbé szeretik az ilyen nagy összeborulásokat, gavalléros, ötletes ajándékokkal próbálják megvásárolni az évközben elmaradt figyelmet és figyelmességet. Letudjuk, aztán jól teleeszzük magunkat, pár napig nem csinálunk semmit, aztán lehet mosogatni, rendet rakni. Év végén jön még egy nagy ivászat és petárdázás, aztán kezdődik minden elölről.

  Gyerekkorunkban minden sokkal egyszerűbbnek tűnt. Áhítat, titokzatosság. Összegyűlt az egész család. A felnőttektől – a Jézuskától - kaptunk egy csomó ajándékot, lehetett találgatni, mi lesz az. El kellett énekelni pár karácsonyi dalt, aztán meg lehetett rohanni a fát. Vajon hányan őriznek hasonló emlékeket? Hányunknak jelenti ugyanezt a karácsonyi emlékezés? Szüleink fiatal arcát, a „hányat kell még aludni?” típusú várakozást, a felhőtlen örömet, boldogságot? És vajon mennyire tudjuk mindezt továbbadni? Maradt-e mit továbbadni a gyermekeinknek?

  Mert felnővén a világ nemcsak kitárult, de alaposan meg is változott. A minap hallottam a rádióban, hogy egy amúgy keresztény hagyományú országban egy hivatalban megtiltották a „Boldog Karácsonyt” szövegű jókívánságokat, helyette csak „boldog ünnepet” szabad mondani. Hivatkoztak a nem keresztények vallási érzékenységére.  Egy barátomnak – nem tudván más hitéről – pár éve boldog Karácsonyt kívántam. Válaszában a „boldog Karácsonyt és boldog Hanukkát nektek is” természetesen nem azt jelentette, hogy elvárná, hogy én is a Hanukkát tartsam a Karácsony mellett vagy netán helyett. Egész egyszerűen JÓT kívánt, ahogy én is.

   És aztán ott vannak, akiknek egy hitük maradt: az hogy még holnap is felkel a Nap, még holnap is lesz élet. Akik kartondobozokkal takaróznak, köztéri padokon alusznak, elhagyott bódékban húzzák meg magukat. Nekik a Karácsony egy tál meleg levest jelent valamelyik ingyenkonyhán. Vannak, akik holnap is fegyverropogásra ébrednek. Nekik az én zajos, főútmenti házam a csend és béke szigetének tűnhetne. Nekik is gyújtok holnap egy szál gyertyát, ahogy azokért is fellobban egy-egy kis láng, akikkel valaha együtt álltuk körül a fát. Legyünk együtt újra. Legyünk együtt mindig, lélekben legalább. Boldog Karácsonyt Nektek is, kedves fullosok. Már csak egyet kell aludni.