Otthon.
A finom ételek és a feldíszitett karácsonyfa csillogó fényeinél egymásra maradtunk 10 percre. Nem volt zaj, nem volt hangoskodó kisöcsi, mindent tudni akaró kamaszlány...csak mi.
Az ajándékozáson már túl voltunk, talán ezért is dorgált meg annyira. Mennyit költöttem...nem kellett volna...és milyen szépeket vettem...
De hiába is mondom a magamét, Ő nem érti.
Ugyan hogyan tudnám viszonozni neki, annak sok szép és örömteli gyermekkori karácsonynak az emlékét? amit én adok az csak fakó árnyéka annak, amit tőle kaptam. Az első baba, a kedvenc nyuszi (amivel 10 évig aludtam), a sok szép könyv, várva várt "Ritt" farmer és a legfontosabb :  a szeretet. Az igazi karácsony, amit nekem és az öcsémnek megmutatott. A készülödést, a meglepetést és az önzetlen ajándékozás örömét.

10 perc, nem több, amiben elkapott az a fojtogató érzés, amikor a könyvet átadtam neki, amiben megjelentek az írásaim, a szabadkozása és a zavara, hogy mennyi mindent szeretett volna még tenni, de oly' hamar odaértünk hozzá, a keze melege a kezem fején, ahogy a Nagyit emlegette, ki már két éve nincs velünk és az a jó "anyu illat", ahogy megpusziltam és megéreztem a böre simaságát. Nekem ez a karácsony fénypontja, nem az ajándék, nem a karácsonyfa hanem az otthon és az otthonomban is a családom...az édesanyám.

Mindekinek szép karácsonyt kívánok!