Ismét, nem először vagyok kénytelen a nyilvános publikáció eszközét megragadni, tapasztalva a virtuális hatalom önkényes, a szabad vélemény és szólásjog ellen irányuló megsemmisítésre törő szándékát. Akárhogy is, ha karácsony van, ha nem, vagy egy teljesen hétköznapi nap, egy hétezer főt számláló, kulturális portál, mely híreket közvetít, alkotók munkáját közli, olvasótábort ültet monitorok százai elé, nem teheti meg, hogy a szubjektív véleményt eltaposva önmagát a véleményformálás abszolútumának kiáltsa ki. A királyságot eljátszani egy köztársaságra berendezkedett államban hosszú távon nem kifizetődő. A hang megtalálja ugyanis a maga csatornáit a kifejezéshez akár tetszik, akár nem. Lehet hinni, hogy párezer, vagy párszáz ember számára megfelelő egy nyájként terelgetett, mézesmadzaggal és ostorral igazgatott közösség tagjának lenni, mert valóban: sok a sérült és magát a legkisebb jó szóért is odaadó, jobb híján szerencsétlen, akinek egy négyzetméternyi homokozó is vigaszt nyújt a kitaszított, süket csönd ellenében, ahol egy másik szerencsétlennel válthat egy szót.Lehet hinni, hogy a tulajdonlás, a pénz birtoklása, vagy a tulajdonossal való bratyizás önmagában jogokat biztosít sorsok, életek felett akként, hogy irányt szabjon gondolatoknak, tiltson önmagukban ártalmatlan vélemények kifejezését. A félreértés tisztázására van mód, ha egy gondolat nem szimpatikus, lehet vitatkozni vele, de nem jó, véleményem szerint az a taktika, hogy válaszként kiradírozzuk a kérdést felvetőt.A humán potenciált hordozó közeg megsínyli a szabadság –jelen esetben a szólás szabadságának -erőszakos és indokolatlan elfojtását. Fejlődésképtelenné és talpnyalóvá válik, vagy dönthet: fővesztés terhe mellett véleményt mond, illetve távozik.Persze ismerősen cseng a gunyoros válasz: el lehet innen menni…mert valójában fel sem merül a totális alkalmazkodás elvárásán túl más lehetőség. Csakhogy ez nem alternatíva: ez a hatalommal visszaélő önkény.