már megint
már megint egy századszor kimondott
már megint
és már megint
már megint
már megint
már megint
itt vagy még
pedig ez nem vezet sehová
már megint
már megint egy út, ami nem indul sehonnan
már megint nem vezet sehová


legyen, mondjuk egy fa teteje
innen belátom az egész szomszédságot
itt burjánzik körülöttem
eszemmel felfogom
szívemmel érzem
innen belátom az egész szomszédságot
sőt a szomszédság szomszédságát is látom
innen szomszédom az egész világ
egy fa tetején ücsörgök
minden kertben


azt mondják, hatalmam van a szavak felett
pedig még velük sem tudok tisztességesen bánni
magammal sem
még a szavakkal is bántok
meglehet, velük lehet csak igazán
bántok
bántok
bántok
ezzel magamat bántom meg leginkább
pedig eldobtam már magamtól majd’ mindent
vagy talán fel sem vettem még semmit
talán mindent, és mindenkit kikerültem


széjjelnézek már megint
innen csak visszatekinthetek
még nem ismerem az előrét
talán félek is egy kicsit
de feltápászkodok
s mint egykor az ember
lemászok a fáról
már megint