Dugul a város,
és én vele dugulok,
se előre, se hátra,
semerre nem jutok,
hallgatom a rádiót,
popzene borít,
egy ordítós dallam,
jól torkon szorít,
nincs neki senkije,
sajnálom szegényt,
a dalnak pont, vége,
s ő ott maradt remény
és lánybarát nélkül,
hiába fókuszál,
a szék mellé ül,
és hangjával kaszál…
Aztán a vámpír jön,
ki szintén torokra megy,
ő kicsit sem szomorú,
harapása kegy,
vérzik a rádió,
dőlnek a vörös sejtek,
mégis kétkedem,
a dalban csalást sejtek,
egy szeplős váll érkezik,
oszlik a tömeg,
a dugó csak foszlány már,
aztán hírek, szöveg…