Nem is olyan rég, még kellemetlenül kellett konstatálnom, hogy olyan lusta vagyok, mint a dög, vagy csak a múzsa is karácsonyozik, szilveszterezik, aztán meg biztos józadonik, mert nem igazán írtam semmit. Tudtam, hogy nem lesz mindig így, már nem esek kétségbe, ha " írói válság-szag" van.

De arra nem gondoltam, hogy a hosszú kényszerszünet után ilyen lendülettel veti a nyakamba magát és múzsa és szó szerint fölborít. Először kapok egy élménybeszámoló megírási feladatot, utána pedig diszkréten és kedvesen mosolyogva bekopog hozzám (a fejembe) Tünci, és arra kér, írjam már meg a történetét, tudja, hogy annyi sztori született már az ilyen balfék csajokról mint ő, de hátha érdekes lehet és tanulnak belőle mások.
Én pedig az első rész után beleszerettem a kiscsajba, aki kicsit visszaél a kialakult barátságunkkal, minden este meglátogat. Néha éjszakába nyúlón, aminek következményeként az istennek se akar elmúlni a náthám meg a köhögésem, mert nem tudom kialudni. Az már csak plusz, hogy enni se nagyon eszem, de azért most a megfázás alatt el-elkortyolok fél-fél liter húslevest esténként - bögréből... közben írom Tüncike emlékeit. Meglovaglom a hirtelen jött ihlethullámot. Meg kell becsülni, ritkán van ilyen...