Na, igen! Megint egy évvel öregebb lettél!
Helyes! Az mégsem járja, hogy csak én öregedjek évről évre!
Bár elég fura téged elképzelni, hogy öregszel, hiszen neked se arcod, se kezed, se lábod, csak a szép, nagy, barna szemed van.
Abból is csak egy!
Bár minek kettő abból, ami szép -nem igaz?
Szóval csak ennyit látok belőled.
A szemed.
De a szem a lélek tükre, vagy mifene, és mi lenne fontosabb egy emberben, mint a lelke?
Szóval a lelked az itt van előttem nap, mint nap.
(Meg persze, mindenki más előtt is, aki tudja, hogy mi a jó: jó az, ami szép:) )

Már nem is tudom, miért kattantam rád...
Talán először a hozzászólásaid fogtak meg.
Jaj, Piro! Mindig jókedvre derítesz egy-egy hozzászólással.
Már nemcsak azzal, amit nekem írsz, hanem úgy általában.
A hozzászólásaidat külön kellene gyűjteni, aztán kőbe vésni, hogy el ne fújja az idő szele.
Aztán, persze jött ez a Borostyános dallam...
Húúú, na abból is csak azt éreztem, hogy tényleg barna a lelked.
Vagyis a szemed.
És megbocsáss, de mindig csak Ancsel Éva jut eszembe (mást még nem olvastam, tudod, hogy van ez, de el ne áruld senkinek!)...
Szóval Ancsel Éva mondta: szeretni kevesen tudnak, de még kevesebben tudják viselni a következményeit.
Hát, szerintem, te a kevesek közé tartozol.
És fáj a szívem, hogy szenvedni látlak, de mégsem halhatok veled, nem igaz?
Majd meggyógyulsz!
Meggyógyulsz, mert meg kell gyógyulnod.
Mert nem olyan fából faragtak téged, aki csak úgy hagyja magát, hogy legyőzze az élet.
Mert szeretni kell, akkor is, ha utána belehalunk...
Belahalni többször lehet, de miféle élet az, amibe egyszer sem hal bele az ember?
Na, jó... Én könnyen beszélek!
De lesz ez majd így se! És akkor neked kell elmondanod, hogy nem számít! Majd meggyógyulsz...
Mert kellesz nekünk...
Mert virtualitás ide, vagy oda - az életünk részévé lettél.
Sorban állnak a lányok...
Persze, csak a történetek lehetnek szépek.
Kocsmadaltól hangosak képek.
Jó ez így...
Hidd el, jó ez így!