Szeret engem az Isten:

Mert hiába ült anyám forró vízbe, mégis megszülettem.
Mert megkereszteltek.
Mert 3 évig (négytől hét éves koromig) nevelt és szeretett a mostohanagymamám, amikor anyukám származása (iparos, magánvállalkozó, alkalmazottakat tartó szülők) miatt csak távol kapott munkát , de így mégsem voltam idegen helyen.
Mert két hetente hazajárt a zsúfolt munkásvonaton miattam.
Mert volt egy aranyos keresztanyám is, akinek nem volt családja, tehát két anyám is volt egyszerre, ezért kettőnek vittem az anyák napi virágot.
Mert 13 évesen, amikor belecsúsztam a Dunába, és beütötettem a móló szélébe a fejem, kimentett a nevelőapám.
Mert utána megtanultam úszni.
Mert bármilyen butának ítélt a nevelőapám, leérettségizem, s még főiskolát is végeztem.
Mert életem első munkahelyén szolgálati férőhelyet kaptam.
Mert annak ellenére, hogy csúnya, dundi lány voltam, elvettek feleségül.
Mert a gyermekem apjába szerelmes voltam.
Mert négy spontán vetélés, veszélyeztetett terhesség, és napi injekciózás után szültem a fiút.
Mert, bár nem sírt fel, megmentették az életét.
Mert nem tört össze minden porcikám, amikor megvert a részeg férjem.
Mert amikor baltával törte ránk az ajtót, ki tudtunk menekülni az ablakon át.
Mert anno a pszichiátrián kapott 5 elektrosokk kezelés után is vannak még régi emlékképeim.
Mert egyetlen forint gyermektartás nélkül, mellékállást vállalva,( könyveket árultam vasárnaponként a búcsúkban- autóm nem volt, busszal cipekedtem 3 zsákot. Kettővel előre,a harmadikért visszaszaladva) így fel tudtam Őt nevelni.
Mert a cipekedés közben néha segítségemre érkezett valaki .
Mert csak 14 év múlva szakadt ki a gerincsérvem, s a műtét jól sikerült.
Mert munka közben(könyvárusítás) rengeteget olvashattam.
Mert nagyon rendes a második férjem. 23 éve tűr és kitart mellettem.
Mert a fiam és a nevelőapja jól kijöttek egymással.
Mert mindig akadtak barátaim.
Mert felvették a fiamat abba a gimnáziumba, ahol harmincszoros volt a túljelentkezés.
Mert büszke voltam, hogy állást kapott a televíziónál.
Mert jelen lehettem édesanyám, keresztanyám és a legjobb barátnőm halálos ágyánál.
Mert miután a metró elé vetette magát az egyetlen gyermekem, nem őrültem meg(?).
Mert hatszori költözködés után is megmaradt az írásaimat tartalmazó régi napló.
Mert még nem gázolt el semmi.
Mert mindig volt mit enni.
Mert módomban áll utazgatni.
Mert örömet okoz a zene, a tánc és általában a művészetek..
Mert bár minimálbért fizetnek, de stresszmentes mellékállásom van.
Mert rengeteg értékes emberrel találkoztam életemben.
Mert képes lettem újra írni.
Mert néha egészen jól működik a memóriám.
Mert megjelennek írásaim.
Mert van internetem.
Mert tudok tisztán mosolyogni. Nevetni.
Mert rám is süt a Nap……...


Ja, majdnem elfelejtettem:
Mert a délelőtti vizsgálatok alapján ma kiderült, hogy mégsem vagyok rákos!

( Ezt a dolgot itten hamarosan törlöm, nem várom meg a végét a dolognak)