Sokszor hallhattuk már, hogy a stressz milyen betegségeket képes kiváltani emberekből. Tegnap azonban valami egészen meglepő dolgot vettem észre. Megérkeztünk a találkozóra, leültem az egyik székre ölemben a fekete bőrmappámmal. (Na jó, műbőr.)

Nagyon jól éreztem magam egészen odáig, míg nem kezdett el vészesen közeledni a szereplés ideje. Ekkor meghökkentő jeleket véltem felfedezni magamon. Az, hogy rossz a keringésem a kezemben és lábamban, már régóta tudom. Akkor is hidegek voltak a kezeim. De most ezen felül elkezdtek ijesztően kékülni. Először persze a mappámra gondoltam, hogy az fogta meg. De nem. És érdekes volt, ahogy egyre jobban izgultam, úgy lettem egyre kékebb. Naiva ugyan mondta a szünetben, hogy "nahát, hogy megváltoztál, kész kaméleon vagy!" Na de ennyire kérem szépen? De még ha kék lenne a környezet! Szépen beleolvadnék... hehe.

Aztán a felolvasás után megnyugodtam. Lilás maradtam még egy kicsit, de onnantól nem foglalkoztam vele. Hazaérve - mivel fáztam - úgy gondoltam, megengedek magamnak a nap megkoronázásaként egy fürdőt. Fürdősó a vízbe, jó forróra azt a vizet és csobbanás bele az ihletszentélybe! Akkor kellett rádöbbenjek, hogy a kékes elszíneződés, ami a kezeimen kezdődött átterjedt a lábaimra is. A combom és a sípcsontom környékére. Uhhhh. Melyik is az a betegség, amikor szederjesre színeződik, aztán lerothad az ember végtagja?
Nem, nem lepra, a fagyás, nem? Gyorsan végiggondoltam a lehetőségeimet: a koszorúmat fehér rózsákból kérem - imádom a fehér rózsákat - és a párom zokogását elfojtandó Szemilla és Skorpió duettjét szeretném hallani a koporsóm mellett. Ho térdeljen esetleg még ott és ő mondja a gyászbeszédet... ma is olyan szívhezszóló volt...
Végighúztam a kezem a minden bizonnyal leállt keringésű lábakon, aztán lassan, döbbent tekintettel néztem fel, a mosógépre, ahol a vadiúj fekete farmerom vigyorgott. Mit vigyorgott, már fetrengett a röhögéstől.
- Te rohadt szemétláda, te elfuserált tintahal! - fröcsögtem neki.

Mert ő színezett be, az összefüggés pedig az izgulás mértéke és a kékesség között az volt, minél jobban izgultam, annál jobban gyurkásztam a mappán kívül... a térdeimet is.
Hát innen a kék szín. Még a körmöm alatt is volt belőle. Ezen diagnózisom helyesnek bizonyult, amikor kiszállva a vízből a tengeri sós fürdővíz igyekezett színben is a tengerre hasonlítani - szép kék volt.

Persze nem az az ember vagyok, aki revans nélkül hagy bármit is. Kíméletlenül vágtam bele az új nadrágot a mosógépbe, hiába rimánkodott. "Ne, ne, engedj ki!"
- Dehogy engedlek! - vágtam vissza.- Most majd megtanulod, mi a magyarok Istene! Így megijeszteni egy szegény lámpalázast! -csuktam le a mosógép tetejét, és kéjes vigyorral arcomon tekertem maximumra a centrifuga fordulatszámát...