Mostanában azt látom, hogy vannak emberek, akiknek eltűnnek a színek az életükből. Előszőr csak kicsit halványodni kezdenek, majd lassan kifakulnak ( mondjuk, ha ruháról lenne szó, egy jó mosóporral könnyen orvosolható lenne ez a probléma : ), míg egyszercsak ott állnak csupa szürke, homályos egyhangú világukban. A színekkel együtt a hangok is eltűnnek, és az illatok is tovaszállnak.  Persze vannak tragikus fordulatok, amik ezt kiválthatják, de gyakran nem ez az ok. Csak elkezdődik valami miatt, aztán nem lehet megállítani a folyamatot. Tényleg nem lehet?  Hiszem, hogy győzhetünk, csak tudatosan kell figyelnünk! Meg kell tanulni észrevenni a világot, a kis csodákat. Nehéz feladat ez egy olyan napon, amikor  már reggel fáradtan bújunk ki az ágyból és a sok tennivaló úgy érezzük betemet, csak nyűg minden, sőt még az időjárás is vacak. DE! Ha jól körülnézünk, már találhatunk is valami jó dolgot rögtön felébredésünk után. Mondjuk a reggeli finom tea, a ropogós zsemle, a gyermekünk jóreggelt puszija, kedvesünk simogatása, egy szál virág a vázában, mind mosolyt kell, hogy csaljon a lelkünkbe, és az arcunkra. Aztán már könnyebb is, csak ezt a kis mosolyt kell dédelgetnünk egész nap, megsokszoroznunk. Nem olyan nehéz, tessék kipróbálni! Még varázsereje is van! Bizony ám! Abban rejlik, hogy minél többet adunk belőle, annál több jut nekünk, mert megsokszorozódik. És már nem is baj, hogy sokan vannak a buszon. Az egyébként is jó hely a sokszorozást illetően, ott aztán vannak, szürke arcú, kedvetelen emberek, rajtuk lehet kisérletezni.  Lehet folytatni a munkahelyen, egy-egy köszönéssel, pár kedves szóval megspéklve. Majd a boltban, és mindenhol, ahol csak megfordulunk. Adjunk ajándékba mosolyt, odafigyelést, pár szót, és ezzel adunk színeket, madárcsicsergést, virágillatot! Nem kerül semmibe, mégis csodákra képes.  :)