Az Üveghegyen túl, ahol égig érnek a fák, és akkora almák teremnek, mint nálunk a dinnye, no ott van Pilipócs. Ez miért érdekes? Hát, csak azért, mert ott hallottam ezt a történetet az öreg Mindenttudó Mesemondó Apótól.

Úgy mondta, hogy annak idején volt egy nagyon híres falva Pilipócsnak, Kifordított. Azért hívták így, mert az ott élők mindent fordítva csináltak. Reggel, mikor a Napocska felkelt, ők nyugovóra tértek, s este mikor a Holdanyó Jó éjszakát, szép álmokat! kívánt a szomszéd falvakban, akkor kászálódtak ki az ágyukból és láttak neki tennivalóiknak. Itt még nem ér véget kiordítottságuk. Hajjjajjj! Voltak ám cifra dolgok! Az almának csak a héját ették meg, jobb lábukra húzták a bal cipőt, nem is csoda ha mindig orra buktak, vagyis inkább hanyattvágódtak, ugyanis hátrafalé haladtak, mint a rák. Nemet mondtak, ha valamit helyeseltek, és bólogattak, ha valamiből nem kértek.

- Elég nehéz lehetett az élet! - mondtam Apónak kacagva.

- Irgula-burgula, Pilipocs ország faluja! Nem fogadtál engem el, itt állok kinevetve, megalázva! Változz Kerekesről Kifrodítottra! Éljen eztán itt mindenki fordítva, ne legyen éjjel az éjjel, nappal a nappal! Előre legyen a hátra, hátra az előre, mindaddig, míg majd eljön hozzátok egy ifjú, aki itt letelepszik, és nem kinevet, hanem elfogad benneteket olyannak, amilyenek vagytok!

Azzal vette a sátorfáját Tóbiás, és már ott sem volt. Na, ettől kezdve fordult meg a világ, s azóta is így lenne, ha egyszer nem jár a faluban egy kereskedő a családjával. Persze nappal érkeztek, furcsálták is, hogy senki nincs az utcán, nem hallottak még erről a helyről. Azért csak megálltak, úgy gondolták pihennek egy kicsit, a lovakat is lecsutakolják, s a gyerekek is játszhatnak egy picit, mert a kereskesőnek volt egy lánykája és egy nagyobbacska fia. Hamar este lett, a falu ébredezni kezdett. Örültek a kereskedőéknek, rég nem járt feléjük senki. Elmesélték történetüket, de az átok feloldására már senki nem emlékezett, mert nagyon régen történt az, hogy Tóbiás kimondta.

A kereskedő fia Ábris, elindult, hogy körülnézzen. Nem messze volt a falu kútja, megszomjazott, gondolta iszik pár kortyot. Ahogy közelebb ért csengő nevetésre lett figyelmes. Hamarosan megpillantotta azt a gyönyörúséget, amit még életében nem látott. Szöke haja, kedves arca, vidám szeme voltannak a kislánynak, aki a többiekkel beszélgetve közeledett a kúthoz. Ábris csak őt látta.

- Szervusz idegen! - a fiú szíve majd kiugrott a helyéről, amikor köszönt.

- Szervusz. De én nem idegen vagyok, hanem Ábris, a kereskedő fia.

- Én meg Lonka. Itt a bögrém, ebből jobbat iszol.

- De kedves vagy te Lonka!

- Honnan jöttetek? Merre tartotok?

- Hetedhét országból jöttünk, és én már azt hiszem nem tartok innen sehová, itt maradok és feleségül veszlek téged!

Lonkának is nagyon megtetszett Ábris, s elpirult a lánykérés hallatán.

- Ábris szívesen hozzád mennék, de még nem lehet, még két évet kell várnom, hogy eladósorba kerüljek. Meg aztán, nézd itt nem úgy élünk, mint másutt. Akik eddig betértek falunkba, mind kinevettek, kigúnyoltak bennünket.

- Ez engem nem érdekel, és be is bizonyítom. Most tovább megyek apámmal,hogy kitanuljam a mesterséget és két év múlva visszajövök hozzád meglásd!

Elbúcsúztak egymástól, Ábris felült a kocsira, és két évig azt figyelte apja hogy múveli a kereskedőséget. Szorgalmas volt, sokat segített a szüleinek, tudta Lonka várni fogja. Az idő eltelt, és ígéretéhez méltóan visszatért Kifordítottba. Lonka a kútnál várt rá a bögrével a kezében, hogy inni adhasson a messziről jött kedvesénk. Ábris inkább csókra szomjazott, azt is megkapta. Hetedhét országra szóló lakodalmat csaptak, másnap reggelre a varázslat is megszünt. Visszatért minden a normális rendbe, mindenki boldogan élt, amíg meg nem halt.

- És mi lett Tóbiással? Tudsz róla valamit Apó?

- Hát persze. De az egy másik történet.

- Elmeséled?

- Majd máskor. Most menj, fáradt vagyok, lepihenek - mondta, és piros sapkáját megrázva csilingelősen elköszönt tőlem.